2010. november 2., kedd

Egy kis kutatás

Pest megyei általános iskolák honlapjai között böngésztem. 20 település iskolájának honlapjáról keresgéltem adatokat. Csak olyan honlapokat vettem be, ahol októberi frissítést találtam. Választ kerestem a lenti tényezők meglétére: keretrendszer, netikett, linkajánló, pedagógusok e-mail címe, pedagógusok által feltöltött anyagok, emelt informatika oktatás, belső hálózat meglétére való jelzés. Szomorú a kép.

A pedagógusok által feltöltött tananyagoknál ( összesen 5 iskola a 20-ból) két iskolában egy-egy munkaközösséghez, illetve három helyen egyetlen pedagógushoz kapcsolhatóak. Doc, ppt anyagok, vagy képgyűjtemények, egy helyen tesztűrlapok. Az emelt informatika oktatás két helyen szerepelt, ezeknél megjelent a netikett is. De ebben a két iskolában nem találtam diákok vagy tanárok által készített anyagokat! Úgy tűnik egy-egy kóbor lélek akad a pedagógusok közül, aki felfedezte ezt az utat a diákjai tanításához. Olyan általános iskola nem volt, ahol lenne keretrendszer. A linkajánlók döntő többsége (9 - 7) 5-nél kevesebb, jellemzően nem a diákok számára használható honlapra mutatott. (Nefmi, KIR) 5 helyen volt a település hivatalos honlapjára navigáló link. Hét iskolában a vizsgált elemek egyike sem jelent meg.

4 megjegyzés:

  1. Azt hiszem hasonló eredményre jutnál, ha az interaktív tábla használatát vizsgálnád. Nálunk is csak páran vagyunk, akik valamilyen módon használjuk.
    Én Győr-Moson-Sopron megyében dolgozom, és nálunk sincs az iskolának külön honlapja. A községnek van, ontt található egy link az iskolára, ahol iskolatörténetet, dokumentumokat találunk. Mi sajnos nem tudunk feltenni anyagokat, pedig néhányan szeretnénk megosztani a diákok bemutatóit, illetve a saját gyakorlatainkat is.

    VálaszTörlés
  2. Huhhúúú...

    Hajni, neked valami különös érzéked van ahhoz, hogy hogyan kell a tágabb értelemben vett pedagógiai témák "darázsfészkébe" nyúlni...

    RITA:
    Mi az, hogy nincs az iskolátoknak honlapja és pláne mi az, hogy "nem tudunk feltenni anyagokat". Ezen sürgősen változtatni fogunk! :-)

    VálaszTörlés
  3. A község honlapját egy külsős csinálja, de csak azt rakhat fel, amit engedélyeznek neki. (:
    Általában a község életével kapcsolatos anyagok, jegyzőkönyvek, törvények, határozatok olvashatók ott.
    Mivel én rendszerprogramozó és Linuxon rendszergazda is vagyok, csináltam honlapot az iskolának, (Joomlával) de egyrészt nem volt érdeklődés, másrészt most az internetszolgáltatók körül vannak gondok nálunk, ezért leálltam a dologgal.

    VálaszTörlés
  4. A tanfolyam elvégzése után mindenképpen szeretnék változtatni a helyzeten:)

    VálaszTörlés