Végefelé

Nagyon felemás tanév utolsó napjait éljük. Nagyban, vagy nagyobban, a látszat cselekvések és ötletelések ideje. Ami nem terv, s megvalósult - az minden tekintetben negatív. Mert aggályos, s mára az oktatási jogok biztosának ingerküszöbét is elérte, az a gyakorlat, hogy úgy kerülnek át egyházi fenntartásba az iskolák, hogy nem marad választási lehetőség a szülők, diákok számára. Felszámolódtak, eltűntek az oktatáskutatással, innovációval foglalkozó független műhelyek. Kihúzták a szőnyeget a művészetoktatással foglalkozók alól. Tervezhetetlenné, bizonytalanná vált a sajátos nevelésű diákok ellátása. Az ezerszer kárhoztatott Magyar Bálint nevéhez ragadt pedagógus-ellenesség idején sem hangozhatott el, olyan cinikus, ostoba megfogalmazás a tanórán kívüli pedagógus feladatokkal kapcsolatban, mint amit minap, a regnáló oktatási államtitkár nyilatkozott a 32 óra kapcsán. Leálltak, besültek, megrekedtek a megyék által kiírt oktatási célú pályázatok. Teljes a bizonytalanság a fenntartók körében a jövőbeli finanszírozás és feladatellátás kapcsán, ellehetetlenült az érdekegyeztetés, szisztematikusan kerülik a civil szervezetekkel való együttműködést. A koncepciók köszönő viszonyban sincsenek a tényekkel. Jön a nyár, lankad a figyelem, de nem lankad a törvényhozási kedv. Tartok tőle,most érkeznek majd sorra, azok a minden egyeztetést kikerülő önálló képviselői indítványok, amik a következő évtől döntően alakítják az oktatás területét is. Nem elég, bár fontos a vasárnapi demonstráció. Meg kell keresni a kétharmad népét, s nem országgyűlési képviselői, hanem település fenntartói minőségükben megszólítani, tájékoztatni, figyelmeztetni,- ne bólintsanak csukott szemmel...