Csak tessék továbbmenni, nincs itt semmi látnivaló

                  Kedves, ám kicsit naiv ismerősök, gyakran kollégák is gyakorta esnek abba a tévedésbe, hogy a normál tagozat mellett működő SNI csoport munkáját, valamiféle heroikus, de szépelgő helyzetnek képzelik el. A boldog és kiemelt figyelmet, egyéni törődést kapó diák, aki ott - ahol persze  neki nincs már vele dolga - boldogan sütkérezik a tanár figyelmében és szeretetében, kivirul és töretlen fejlődésnek indul. Hát nem.
Egyrészről, mert ha a kis létszám önmagában megoldás volna, akkor minden alacsony létszámú csoport a tehetséggondozás fellegvára lenne. Másrészt a csoportok döntő többségében a tanulók nem az óvodából, hanem valamelyik alsó tagozatos osztályból, jellemzően évismétlések után érkeznek. Minősített katasztrófa, ha felsőből. Tele kudarccal, jól beágyazott másodlagos tünetekkel, viselkedési problémákkal, motiválatlansággal, sorolhatnám. A diák, gyakorta a családja is, bármennyire is szeretnénk másképp látni, nem a nagy, vagy utolsó lehetőséget látja az új csoportban, hanem a kirekesztődés pecsétjét. Cseppet sem hálás, hogy új környezetbe került, nem szereti meg varázsütésre az új helyet, nem akar könnyebb iskolát. "Azért tettek ide, mert hülye vagyok, mert nem tanulok, mert kikészítettem ... és magával is azt fogom.." Innen kellene nyerni. Ez nem fáklyásmenet. Először lehámozni az elmúlt évek kudarcait, megpróbálni megérinteni a kölök lelkét. Biztonságos közeget teremteni - aminek egyes számú ismérve a keretek meghúzása - ott ahol a keretszaggatás volt évekig az egyetlen énőrző technika - hisz ha matekórán esélyem sincs megoldani a példát, némi figyelemért cserébe az órát szétverni azért tudom. Az osztályfőnök tehát, csillapít, simít, ismétel, erősít, kettőt hátra, felet előre, szitával vizet mer. Lehet sikerül. No nem tanulásra bírni a gyereket, attól még fényévnyire vagyunk, csak elérni azt a kegyelmi állapotot, hogy már nem balhézni jön be reggel, ha bejön. Hogy nemcsak megfogalmazzuk közösen a szabályainkat, hanem be is tartjuk. Megéljük együtt, hogy ez akár öröm is lehet.
                 A tanulás más tészta. Van egy szörnyű gyanúm, hogy nem csak nálam nem gondolják értéknek az iskola által nyújtott ismereteket a diákok - de itt tényleg életszerűtlen, hogy a kör területének kiszámolása fontos legyen. Ezért próbálkozunk minél több, az iskolán túli élethez közvetlenül kapcsolódó téma körbejárásával - projektekkel. S mert a projekt rákényszerít a társsal való együttműködésre, ahhoz pedig kommunikálni kell, tűrni, átérezni, segíteni vagy félreállni. S ha közben az is cél, hogy ne legyenek digitális analfabéták kimenő tanítványaink - nos akkor máris ..ja nem, előbb oldjuk meg az eszközszerzést.
                  Lévén az iskolafenntartó - igen KLIK- momentán a telefon-uszoda- fuvar- papíráru-stb. költséggel lóg az iskola partnereinek, így csak a kifelé telefonálás, úszásoktatás és a tanulók bárminemű utaztatása nem megoldott, kevéssé valószínű, hogy digitális eszközfejlesztésre utalna. Ha nem, hát nem, nagy a világ, s a közoktatás amúgy is az innováció, kreativitás műhelye (olvasok ám MTI közleményeket is!) hát nosza, pályázzunk.
                   Könnyű nekem, mert a gyógypedagógia szűk terület - bár én néha azt hiszem mindannyian mások vagyunk- tehát projekttel nyerni több sikerrel kecsegtet, hisz a különlegesség az elbírálásnál előny. Ezt  egy kollégától hallottam a MI kiállításon. Nem vitatom. Projektet kiötleni, végigvinni sajátos nevelési igényű tanulókkal bizonyára szintén könnyű, csak én vagyok ilyen nehézkes és ügyetlen, hogy sokból kevés sikerül. A sikertelen projektet meg nem számolja az ember lánya, mert minek. A kudarcok lejegyzéséről is leszoktam, nem utolsósorban azért, mert szeretném ép lélekkel végigcsinálni a következő két évtizedet.
                 Folyt. köv.
             

Volt egyszer egy témahét...

A Hevesy témahetének oldala: http://digitalistura2015.wix.com/temahet

Állampolgárrá nevelés

Egy túra nyomán:

Morvai Szilárd képe

Én kérek elnézést

A kép forrása: http://propeller.hu/images/cikk/2016_02/kockas_ing.jpg

Szeretem az iskolámat, ahogy a rossz kölkét szereti az ember lánya. Vitázom, veszekszem, alkalmazkodom, haragszom és megértem. Mert az enyém, mert itt vagyok évtizede, mert tudom mi érték itt, s mi még, amin változtatni kellene. S van, mikor szégyellem magam. Tegnap egy csapat diákunk csatlakozott a kockásinges mozgalomhoz, s a felső tagozat igazgatóhelyettesétől engedélyt kértek a fotózáshoz. Megkapták. A fotó elkészült az aulában, majd kikerült az esemény oldalra. S nem sokkal később iskolánk vezetője a fotót készítő gyerekkel levetette a fotót, s a telefonjáról is töröltette vele a képet. Ma tehát a következőket tanítottuk diákjainknak: ne szerveződj, ne hallasd a hangod, ne bízz a tanáraidban. Szégyellhetjük magunkat.

Ideje van a sztrájknak - frissítve

Ne dőlj be!

Az nem bürokrácia csökkentés, hogy elhalasztják 3 évvel a tanfelügyeleti ellenőrzést. Az pusztán annak a beismerése, hogy az elherdált EU pénzt egy minden ízében gusztustalan, értelmetlen, működésképtelen rendszer felállítására költötték!

Az nem konzultáció, hogy a röptében összerántott tankerületi fórumokon késhegyig menő vitát generál, ha a résztvevő pedagógusoknak az a különös ötlete támad, hogy az elhangzottakról jegyzőkönyv készüljön, s azt abban a formában továbbítsák a " következő egyeztetési szintre, ahogy elhangzott. S ne szerkesztett tankerület-vezetői változat továbbítódjon. Mi ma annyit értünk el, hogy az "emlékeztetőt" - melyben rögzítésre került, a PSZ 25 pontos követelése is,(felolvastuk) részletesen jegyezték, s a tankerület vezetője nyílt színen megígérte, hogy annak legépelt változatát az iskolánk számára a holnapi napon megküldi. Mi pedig nyilván a PSZ és a PDSZ számára is továbbítjuk.

Az aszódi tankerület által február 3-án összehívott és lezajlott konzultációról, iskolánk - a tankerület vezetőjének a fórumon tett ígérete ellenére - ma délután 3 óráig (febr.5), nem kapta meg, sem az ott kérésünknek megfelelően jegyzetelt, sem a következő szintre postázott emlékeztetőjét. 

 Az EMMI vezetője nem bontja ki az igazság minden részletét, ha azt állítja a pedagógusok nem akarnak egyeztetni. De akarnak. Erről szól a Hermann levél.