2010. december 30., csütörtök

Kötött pálya

Autós hasonlatokkal értelmeztük tegnap a KT koncepciót, s mire hazaértem, már megjelent a hír „December 16-án nyitóértekezletet tartottunk, ahol a Nemzeti alaptanterv bizottságába felkért szakemberekkel értelmeztük az előttünk álló feladatot. A jövő félévben szeretnénk kiállni a nyilvánosság elé az új NAT tervezetével” – mondta lapunknak Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. Mint fogalmazott, a tárca nem tudja elfogadni, hogy a jelenlegi alaptanterv nem ír elő semmilyen minimumkövetelményeket, ezért van szükség az újragondolására.”
Ezúttal nem az autó, hanem a kötött pályás metró jutott eszembe. Akarok-e olyan iskolát, hova kötelezően, kötött időben (1. rugalmas beiskolázás megszüntetése) beterelik a kölköket, s minden állomás előre kialakítva, berendezve, menetidők percre kimérve, célállomás kijelölve.( 2. Új NAT, betűre kijelölt minimum követelmény, kötelező tanterv, maximum 10% önállóan kijelölhető keret) A mit tanítunk szigorúan leszabályozva, taneszköz kötelezően kijelölve. Egyéni haladásra, differenciálásra nincs szükség, hiszen a másként haladókat, már a beiskolázásnál megállítják a kapunál – ők a szerelőaknákban botladoznak utánunk. Az egyháziak, elit csoportok le sem jönnek a metróalagútba, taxin suhannak választott utakon.( 3. Központi bérfinanszírozás, központi minőség-ellenőrzés a tanárokat és az intézményeket illetően.) Még néhány, később rendelettel meghozott szabály, és 2012. év, november ötödikén, minden magyar ötödikes, az ötödik órán a nemzeti tankönyv 55. oldalán ugyanazt a bekezdést olvassa. S megvalósul a rend.
Barátnőm megjegyezte, a kötött pályás modern metrószerelvényeken nincs metróvezető, a rendszer lépteti állomásról állomásra a szerelvényt.
A pedagógus kiküszöbölhető.

3 megjegyzés:

  1. Ha efféle megvalósulna, talán inkább konyhásnéni lennék, vagy jegyszedő egy jobb színházban, csipketerítő-horgoló (míg a zöldhályog engedi)...

    VálaszTörlés
  2. 2012.július 12. - újabb törvény módosítással célba ért a kormány. A közoktatásból kigyomlálták a demokráciát.

    VálaszTörlés
  3. Megvalósulni látszik. A pedagógus csavar a gépezetben, ha feleslegessé válik, kihullik. A gépezet meg megy tovább. Elszabadult hajóágyú?

    VálaszTörlés