Integráció felülnézetből

Ma a Magyarországon nyilvántartott sajátos nevelési igényű gyermekek 62 %-a integrált. Tegnap a pedagógia-online előadásán mutatta dr.Perlusz Andrea a diát, mi ezt a szívderítő adatot illusztrálta. Mi is van mögötte? Például az oktatáspolitika egy nagyon kemény pénzügyi ösztönzője - az SNI gyerekek emelt fejkvótája, mely két szempontból is abba az irányba nyomja a fenntartókat, hogy intézményeiket az integrált oktatás irányába noszogassák. Egyrészt a normatíva összege, másfelől az SNI tanuló 2-3 szorzója. A csökkenő gyermeklétszám és a néhány éve bevezetett csoportlétszám számítások okán, egyszeriben fontossá vált a 2-3 főként adatolható SNI tanuló. Nincs is ezzel baj, hiszen az oktatáspolitika dolga, hogy megfelelő eszközökkel - megfelelő irányba orientálja az intézményeket. A bajt az integráció sokféle értelmezése - és a pedagógus szakmában is jellemző képlékeny értelmezése okozza.

• Egyfelől a 3H probléma. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, akik nem értelmi sérültek, nem beszédfogyatékosok, nem gyengén látók, a sor folytatható, de tanításuk, nevelésük bizony embert próbáló feladat. Árnyalja a képet, hogy nem egy esetben ezek a tanulók, a szakértői bizottságok szerint enyhén értelmi fogyatékosként lettek diagnosztizálva - ilyentén  belépve a valóban sajátos nevelési igényűek körébe. 
• Másfelől hiába jelezte, jelzi a gyógypedagógusi szakma, hogy a szemléletváltás önmagában kevés, a megfelelő módszertan elsajátítása, és eszközkészlet  híján eredménytelen az integrációs folyamat, ez utóbbira már nem jutott forrás. 

• Harmadrészt - ami szerintem a legfontosabb, és a kerekasztalnál Lányi Marietta, többször is hangsúlyozott, hogy minden gyerek más. Minden gyereknek értéke és érdeke az a sajátos mód, ahogy a tanuláshoz és társaihoz közeledik. Az ma már nem tartható és épp ezért téves paradigma, hogy a egységesség -amit sajnos sokan mostanság renddel és fegyelemmel azonosítanak - az iskola alapműködéséhez nélkülözhetetlen. 

Itt állunk tehát 2011 telének végén, egy melengető adattal, de rengeteg kérdéssel. Hogyan győzzük meg, most még bizonytalan kollégáinkat arról, hogy helyes, hogy az iskolánkba járnak mozgássérült, hallásfogyatékos gyerekek és hogy az osztályokban ott dolgozik az autista és az enyhén értelmi fogyatékos tanuló is? Igaz, vannak nagyon jó tapasztalatok, s az érzékszervi fogyatékosok elfogadása könnyebb, s a megfelelő infrastruktúra kiépítése, a technika fejlődése sokat segített. A mi iskolánkban tanuló, hallás és mozgássérültek integrációja - sikeres. S az az osztálytanító, vagy felsős osztályfőnök, aki már végigkísért négy éven át ilyen diákot, már tudja, a másság érték. Jól kezelve, értékteremtő, közösség erősítő.
Az igazán súlyos konfliktusokat az értelmi fogyatékosság  és az autizmus okozza. És itt álljunk meg egy szóra. Felvetődött, a kerekasztal társasága is szót ejtett a családi ház szerepéről. Az is elhangzott, lehet eredményeket elérni akkor is, ha a család nem támogató. Én azt hiszem, ez jellemzően nem állja meg a helyét. Látok és láttam komoly defektussal küzdő tanulókat eredményesen fejlődni támogató család mellett, és látok alig diagnosztizálható beszédfogyatékossággal kezelhetetlenné váló diákokat lemorzsolódni, mert a család csak abban és addig partner, hogy ragaszkodjon a normál beiskolázáshoz. Ahogy az iskola, úgy a család felelőssége is az eredményes integráció.
Csak egy mondatos reagálást kapott, a közoktatási törvényben megfogalmazott nulladik, előkészítő, kis létszámú csoportok létrehozása. Félek tőle, mondta a kerekasztal moderátora. Ennél egy kicsit többre lenne szükség! A koncepció tarthatatlanságának kommunikálására, a gyógypedagógiai szakemberek egységes tiltakozására, szülői szervezetek megszólalására! Akkor is ha sokan abban bíznak, hogy az ötlet - források hiányában magától is elvérzik. Mert az újonnan támogatni javasolt szegregációs törekvések bizony eljutnak az iskolák falai közé, s mérgezik a klímát.