2012. június 6., szerda

Nézőpont


Szorulnak a polgármesterek, joggal dühöng szülő, diák és pedagógus a nagy kimenekítési meneten. Adjuk, vigyed, nesze. Honnan is, mi elől is? Kormányzó erő választotta településvezető, kormányzó erő által megerősített intézményét mentik – saját maguk elől. Mindenkinek egyenlő esélyt adni kívánó kormány – mely az egyenlőséget – majd az új NAT alapján biztosítja.  A2-re  emelt nyelvi szint, az idegen nyelvi órák csökkentése mellett. . Jó is lesz az… ugyanakkor, ugyanúgy ugyanabból a könyvből – hol aládúcolt, rogyni kész tető alatt, hol huszonegyedik századi zöldépületben. Hol szakkör, napközi és tanműhely híján, hol ezer közösségi térben lubickolva. Hol udvarra telepített konténer vécével, hol elegendő zuhanyzóval és orvosi szobával. Hol tanuszodával, hol alagsori penészvirággal díszített raktárban. S az a bizalom, mi ezektől az átadásokból süt…mert talán mégse őrült meg mind, ki városvezető, hogy puszta kény miatt adná ily –oly gyülekezetnek iskoláját. Mintha valami különös okból, nem hinnének abban, hogy a jó állam, majd jól gondoskodik. Talán ők tudják, mit oktatáspolitika jól letagad, hogy fenntartás igencsak gyönge lábakon áll. Talán mégsem a patás ördög, ki egyházi befogadásért kilincsel. Vesztes csata, vesztes hadvezérei – hisz tudjuk háborúban állunk második éve már – nem lehetnek jó hősök sehogy sem. Kapkodnak, sértenek, rossz döntéseket hoznak, rossz időben. Mind haragszunk, mind kiabálunk. Először velük, mert ők vannak legközelebb. S nem csak a két világégés közi rút eszme támad újra. Nem is oly rég – mi voltunk azok, akikből túl sok gyerek használta volna az iskolát. A sokak, kiket átvezetett a rendszer a rendszeren, nem építve többet, hanem végletekig bezsúfolta a vanba, s remélte, majd csak kimennek. Most nincsenek sokan, de lesznek még kevesebben – hát addig csak kihúzzuk. szétforgácsolva, vagy összezsúfolva, még két dúccal, míg majd nem lesznek….nem lesznek. S fenntartás is megoldódik, mint pedagógus bér…

1 megjegyzés:

  1. Mit lehet ehhez még írni? Elég ha körülnézünk legkedvesebb barátaink, kollégáink házatáján...

    VálaszTörlés