2012. szeptember 4., kedd

Most lehetne hátradőlni...

Két, számomra nagyon fontos projektről írtam júniusban. Az egyik egy szegregált SNI csoportba járó fiatalember visszahelyezése a normál tagozatra, s az iskolahonlap felpörgetése. Az elsőről - augusztus utolsó hetében sikeres osztályozó vizsga, melynek eredményeképp a kölök évvesztés nélkül normál tagozaton folytatja, s nagy álma teljesült: angolt tanulhat. Mert neki ez volt a motiváció, a cél, amiért egész nyáron napi 2-3 órát dolgozott. Nem sikerülhetett volna a család segítsége nélkül - (ami szerintem az inkluzió egyes számú feltétele), a befogadó osztály és vezetőjének támogatása nélkül, s igen a web nélkül. Mert csak hetente egyszer találkoztunk, s a begyakorlás, feldolgozás döntő többsége a virtuális osztályteremben megosztott feladatok, gyakorló oldalak segítségével történt. Erről bővebben: Világnagy iskola S a másik, a kollégák becsábítása az IKT világába.Erről pedig: IKT Műhely A kölök már az új osztályban, s a suli honlapján már nem tudom követni az eseményeket. S minden héten megnyílik egy új "osztályterem".
     Valahogy mégsem kényelmes a nyújtózkodás. Vajon egy év múlva is alakíthatom kedvemre a tanmenetet, ha egy vagy más gyerkőc kilóg a sorból? A majd mindjárt kiképzett szakfelügyelő érti majd, hogy miért nem stimmel az óra és a kiadott keret? S a következő konferencián lehet majd tankönyvkiadók standjai között téblábolni? Mennyi marad abból, mit oly jól belakott ki akarta - a választás lehetőségéből?  Miféle rend az, hol lecsavarozzák a padok lábát, s egyenköpeny takarja, mit rejteni kell? S miféle erkölcs, mi hazudni szólít?
Kényelmetlen, élhetetlen, s egérszürke az új világ.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése