2013. szeptember 13., péntek

Azoknak, kik nem értik, miért nem sztrájkolnak a pedagógusok

Tévedtek. Nem azért nem szólnak, nem azért nem tiltakoznak az utcán a pedagógusok, mert félnek. Nem félnek. Legtöbben nem is tudják, hogy félniük kellene. Hisz nem is hallják, olvassák azokat a hírforrásokat, amelyek beszámolnak arról, hogy fenyegetik őket. Mit gondoltok hányan hallották a hírhedt Kósa- féle  évnyitó zavaros mondatait? Hányan szemezgették a kiszivárgott pest-megyei KLIK "emlékeztetőt? Kiknek tűnt fel Balogh prédikátor kiszólása? Nem olvasnak napilapokat. Nem hallgatnak közmédédián túli hírforrásokat. Semmiféle híreket nem hallgatnak. Aggódnak tán kicsinyt, hogy kevéssel lesz csak több a számlán októbertől, s örülnek majd, hogy ennyivel több jutott. Tán nehezen viselik a káoszt, mibe az új paradigma taszította az iskolákat, de megoldják. Sokoldalúak. Nem dolgoznak többet szeptembertől. Tudjuk, eddig is 51 óra volt az átlagos munkaterhelés. Igaz, nem kellett hetente 32 órát dokumentálni, de annyi baj legyen, hisz eddig is volt sok mi felesleges. Egy sokadik értelmetlen táblázat kitöltése nem robbant forradalmat. Azok persze, kik eddig is többet vállaltak a muszájnál, nos igen ők csalódnak. Nekik fáj, hogy mostantól már tényleg nem számít a munka minősége, hogy ugyanazt kapja a tanáriban körmöt reszelő kolléga, mint az, ki versenyre készít estelig. Elvész az érettségi pótlék, oda a túlóra pénz, s már nem fontos, hogy túl lásson a szűk szakján a pedagógus. A gyerekek terhelése, a lelket, testet gyilkoló hetedik-nyolcadik, nulladik órák a kisiskolásoknál - ez sem számít. Ráadásul a semmi egyszeribe értékké is válhat. Hisz ki tesz jobbat a kölökkel, az ki szigorú rendbe ágyazva szakórát kényszerít délután kettőkor a kilenc évesre, vagy az, ki kiengedi (ha van hová) a csapatot, hogy fusson kedvére és tehesse mit kell,  játsszon? Éljen soká a legeltetés, mondhatja a kolléga - s tényleg. A szülő nem érti, hogy hiába látja délután háromkor a tanári kar színe javát a suliban, mégis ugyanúgy 30 gyerek szorong az egy napközis csoportban. S joggal kérdi, miért van ez így? S persze elengedi majd az iskola négy előtt, kit a szülő kér, s beállnak újra a szakkörök is. Aki csinálta túlóra pénzért, most csinálja semmiért, ki nem csinálta, annak hiába tüntetnek fel akárhány tehetséggondozást, korrepetálást a heti slepnijén, nem lesz gyerek, ki ott ülne vele - ha nem muszáj. S nem muszáj. Nem lesz érdek a többé a pályázat, s a másság, hisz tankerület dolga akkor kevés, ha mind a 15 vagy 30 iskolája egyformán ketyeg. Elketyeg. A kihullók, a magántanulóságba menekülés már nem zavarja az iskolát, hisz nincs fejkvóta, s nincs érdek, mi az ellen szólna, tartsd bent, neveld meg. ahogy nem vész és nem kár a hazán kívül életet tervezők s elmenők serege, nem hiányzik a balhés kölyök, s az okoskodó szülővel bíró tehetség sem, ki majd otthon tanul. Minden és mindenki tüske, ki nem akar a boldog kockában lötyögni, hát csak jó ha elmegy. Tudjuk, hisz harsányan hirdetik, nagyságrendileg csökkent az igazolatlan hiányzások száma. Nem tudjuk, mert nem mérik, s nem kutatják, mennyivel nőtt a magántanulóké, s a közoktatás helyett otthon oktatást választók száma. Mutogathatunk a szakszervezeteinkre, hogy elcseszték, hogy megalkudtak, hogy túlpolitizálták, de tagság nélkül nincs szakszervezet. A Klebelsberg Intézményfenntartó központ vezetője idézte Szentgyörgyi Albert gondolatát   "Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája." Én pont ettől tartok.

17 megjegyzés:

  1. A meg nem tartott órák anyagait későbbi szombati napokon kell leadni, amit senki nem fizet ki. A gyerekekkel és saját magukkal is kibabrálnak, ha sztrájkolnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Regi Regi!
      Ezt a "ledolgozást" rosszul tudod!
      Szvsz ha egy iskola tanárai sztrájkolnak, akkor az azt jelenti (hasonlóan egy gyári munkáshoz), hogy bent tartózkodnak az intézményben, csak nem veszik fel a munkát, és természetesen erre az időre nem kapnak munkabért. Mivel a tanítási napok száma kötött, ezért a kiesett napokat valahogy pótolni kell. Ezt a munkáltató megoldhatja úgy, hogy a 25 nap pótszabadság terhére dolgoztatja le a tavaszi, őszi vagy téli szünetben (ami nem kerül pénzébe a fenntartónak, ellenben ennek a gyerekek és szülők nyilván nagyon örülnek...), vagy szombati napokon rendel el póttanítást. Ez utóbbi esetben azonban ki kell fizetnie a munkát, méghozzá emelt díjazással, hiszen a dolgozó szabadnapján dolgozik. (A nyári szünetben rendeletmódosítás nélkül nem megy a dolog, hiszen a tanév kezdő napja és a szorgalmi időszak utolsó napja rögzített.)
      Az, hogy eddig birkák voltunk mi, pedagógusok, nem jelenti azt, hogy ezután is annak kell lennünk.
      Ki kellene próbálni ezt a sztrájk dolgot... :-)

      Törlés
  2. A közoktatás ne gyár legyen, ahol ha kettővel több pénzt adnak, akkor kettővel több gyereket tanítok. Nekem mindkét szülőm tanár volt. A legjobbak. Nincs annál rombolóbb, amikor a tanárt túlórapénzzel motiválják. Nem monetizált eszközökkel sokkal több köze lesz az oktatáshoz és a pedagógiához az iskoláknak. Csak reménykedni lehet benne, hogy a neoliberális rendszer még nem tett tönkre mindent, amit a tanárok megőriztek még az előző rendszerben is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem csak motiváljanak túlórapénzzel! A vatikáni valutáért nem tudok a boltban se kenyeret venni, se cipőt a gyerekem lábára. Sőt a hivatástudatommal sem tudom kifizetni a gázszámlát!

      Törlés
    2. Lehet eljönni megmutatni, hogy ki hogyan csinálná.
      A partvonal mellől mindenki tudja, hogy hogyan kell focizni :)

      Törlés
  3. Sziasztok! Az a problémám,hogy aki ezeket a tanulással kapcsolatos terheléseket előírta az tuti nem tanulmányozott egyetlen gyermek pszichológia könyvet sem és nem beszélt egy olyan lénnyel sem akinek van gyereke! Nem is bír el ennyi terhelést egyetlen gyerek sem! De úgy látom ez mellékes! Már most be akarják törni őket,hogy mire nagyok lesznek szó nélkül álljanak a sorban és dolgozzanak ..dolgozzanak...stb..stb...zombi land..hajrá...

    VálaszTörlés
  4. Ez egy szánalmas magyarázkodás arra, hogy miért nem fognak össze!
    A következő idézetet kikérem magamnak a pedagógusok nevében: "Nem olvasnak napilapokat. Nem hallgatnak közmédián túli hírforrásokat. Semmiféle híreket nem hallgatnak."
    Honnan vesz ilyen ostobaságokat az író?
    Ki mondta ezt neki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos, nagyon sok igazság van benne.Külön TISZTELET a kivételnek.

      Törlés
  5. Kedves Gábor, nem rólad van szó nyilván. Azt gondolom, hogy nem is rólam. De ezt sem olvassa mindenki, ami itt folyik. Sajnos mindig dolgoztam olyan kollégákkal, akik semmit nem láttak a világból. Nem csak nem olvastak (mert drága!), hanem az ingyenes programokat sem látogatták... Volt olyan kollégám, aki már évek óta tanított, de még SOHA nem volt színházban. Beszéltem olyan pedagógus hallgatókkal, aki szerintem azt sem tudták, hogy milyen az államformánk. Esetleg megnézi a "bűnügyi" híradót, mert ugye a híradóban sincs hírnek való, muszáj valamivel kitölteni az időt. Volt olyan több diplomás kollégám, aki azt mondta, hogy 2 héttel a választások után rend lesz: nem lesz kutyapiszok az utcán és megállnak az autósok a zebra előtt. Ennyi.

    VálaszTörlés
  6. Az is nonszensz, hogy a sztrájkkal eltöltött időt be kell pótolni, mert kötött az adott tanítási évben a tanítási napok száma. A sztrájkjog a munkavállalók privilégiuma. Ha élnek a jogukkal, azért teszik, mert rákényszerülnek arra, hiszen addig már minden törvényes eszközt megragadtak annak érdekében, hogy a munkavállalói érdekeik ne sérüljenek, de sérültek. Lásd a mozdonyvezetőket! A MÁV menetrendje egy évre meghatározott. A sztrájk idején kimaradtak a járatok. Mikor fogják a mozdonyvezetők bepótolni a kimaradt járatokat? Mi lesz azon utazóközönséggel, akik a mozdonyvezetők sztrájkja miatt hátrány ért? Ha, a vasutasoknak nem kell bepótolniuk a sztrájk miatt kiesett időt, a pedagógusoknak miért kell? Mi ez ha nem negatív diszkrimináció a pedagógustársadalommal szemben? Nincsenek megfélemlítve a pedagógusok? Nemcsak a pedagógusok vannak megfélemlítve, hanem a közszférában dolgozók összessége, tovább mennék, az összes munkavállaló kiszolgáltatott ebben az országban, mert olyan törvények születtek, születnek, amelyek a munkáltatót védik, a munkavállalóval szemben.

    VálaszTörlés
  7. Hogy van az, hogy a sztrájk alatt is benn kell tartózkodni, de fizetést nem kap, és utána még le is kell dolgozni...???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A benntartózkodással nincsen bajom, Aranyos. Azzal sincsen, hogy arra az időre nincsen bér, ez így van rendjén, a jóléti társadalmakban van sztrájkkészültségi alap, amelyből fedezik a a sztrájk alatt kieső illetményt. Ami felháborít, hogy be kell dolgozni, bár azért viszont dupla illetmény jár, ha a sztrájk alatt kiesett időt pótoltatják, ha nem csalnak meg emlékeim, talán így rendelkezik a törvény, most nincsen kedvem utána járni, vannak tőlem sokkal okosabbak, akik ezeket a jogrendelkezéseket naprakészen tudják. Miket is hordok én itt össze? A naprakészent nem könnyű nyomon követni, mert a jogalkotók napról napra változtatják, felülírják azt, ha úgy látják jónak.

      Törlés
  8. Benntartózkodás? Én itthon készülök, a saját könyveimből, saját számítógépemen, laptopomon, és bizony tetszik, ha egy jól megtervezett órát tudok varázsolni... De ha elfáradok, akkor van hova lepihennem és van saját terem, ahol újult erővel folytathatom. Az iskolákban nincs minden tanár számára egy saját szoba, ahol is készülhetne, nincs saját szakkönyvtára... és persze nincs saját számítógépe sem. A "Kicsit" pihenek egy kényelmes fotelban....Nem létezik. Nincs sok helyen hűtő, étkezési lehetőség... Hisz ez lenne a második otthonunk, és milyen jó lenne, ha kényelemmel is el lenne látva.... Írom mindezt azért, mert az "átkosban" már nyugdíjba mehetnék, de mi 59-esek nagyon ráfaragtunk erre. Nekünk nincsen pihenés, és a szakma elitjéhez tartozást is megvonják azzal, hogy nincs lehetőség arra, hogy kellően, nyugodt környezetbe tudjunk felkészülni a ránk váró mindennapi feladatokra. És most csak a pedagógusokról írtam. A gyerekek az egy másik történet... Sajnos, nagyon nem örülök, hogy ebben a miliőben kell majd az unokáimnak felnőniük....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sztrájk ideje alatti benntartózkodásra gondoltam, nem pedig az kötelező 32 órára, amelyet az munkahelyemen kell eltöltenem, ha megvannak a feltételek, ha nincsenek. Azzal én sem értek egyet.

      Törlés
  9. Egyszerű hülyének nézés folyik. A rendszerbe egy fillérrel sem tesz be többet a kormány. Cserébe neki ugrasztja a társadalmat a pedagógusoknak, hogy "mennyit emelkedett a bérük". Hitvány választási stratégia. A kollégák akik szidják ezerrel a fideszt, hiszen méltatlan helyzetbe kerültek, szakmailag lenullázzák az iskolát (kivéve az egyházit ahol lényegesen több pénzt ad az állam és nem tud követelni, vicc), legeltetésre ítélve, vannak annyira idióták, hogy újra képesek rájuk szavazni. Mellesleg ez köszönhető a korábbi liberális oktatásnak, ahol a ló másik oldalán sikerült leesni. Fel kéne már ülni rá, egyenes derékkal és elhajtani a búsba ezt az aljas vérszívó bandát, de ki legyen helyettük?????

    VálaszTörlés
  10. A pedagógusok nagy része sajnos csak a bértáblával szemez (aztán jól pofára esik majd októberben)...
    Szövegelni viszont azért nem lehet, mert ebben a Rákosi-rendszerre egyre jobban hasonlító szisztémában úgymond központilag elvárják a hűséget. Könnyen lapátra kerülhet, aki elmondja az igazat, el meri mondani a véleményét... sajnos számos példa akad a közelmúltból.

    VálaszTörlés
  11. Én egyet értek Terepmunkással. Tényleg nagyon tájékozatlanok a kollégák.
    Valószínűleg elegük van az elmúlt évtizedek ámításaiból.
    Az egyik hozzászóló butaságot ír arról, hogy az egyházi iskolák több pénzt kapnak. Ez is a mostani kormány eredménye lejáratni a pedagógust, lejáratni az egyházat stb.

    VálaszTörlés