2014. augusztus 20., szerda

Nem süllyedünk


Nincs semmi baj… minden iskolában becsengetnek majd nyolckor szeptemberben. Lesz sok, hol már egy az igazság, egy a jelszó. Lesznek mások, hová igyekezve csak a kapubelsőben biggyeszti fel a nebuló a kipát, mert minek kockáztatni. Lesz hová egyszínűek járnak csak, mert felzárkóztatásuk, beilleszkedésük – így oldható meg leginkább a leghumánusabb tárca vezetője szerint. Lesznek hol már kicserélték az iskolai és tantermi dekorációt, filozófusokat, költőket, városukért sokat tevőket száműztek szertárakba, tematikus gyűjteménynek csúfolt felejtőkbe. Új ünnepek és nagyon nem új, borzongatóan ismerős és hideg mondatok és gondolatok lakják be az iskolát.
S ebben a nyúlós közegben ott leszünk mi is, akik csak kevesen kiabáltunk, akik dermedt csendben tűrtük az új rend felépülését, s mantraként hajtogattuk, bármi is lesz, marad annyi személyes tér, hol tehetjük a dolgunkat. Talán marad. Biztosan marad, hiszen minden időben voltak iskolák, közösségek, tanárok, kik tudtak értéket felkínálni, nevüket sorolhatnánk napestig. Most is van, most is lesz. A baj csak az, hogy a közoktatásból a köz válik önkénnyé. A közös minta mit szövünk silány.
Még előttünk az októberi statisztika, de már tudható, sokak mögött csukódik be végleg az iskola kapuja, s lépnek a munkaerőpiacra – képzetlenül. Alighanem meredeken emelkedik a magántanulók tábora is, jó volna látni hová tartanak, kik nem kérnek az állam által biztosított oktatásból. Töretlenül növekszik az egyházak által fenntartott intézmények száma, (MET – Felsődobsza nem fér be…)s ne felejtsük, ezeket az intézményeket nem vegzálja az állam, jótékonyan a fenntartókra testálja a szakmai ellenőrzést – miközben finanszírozásukat biztosítja adóforintjainkból.
Felpörög az ellenőrzés, számtalan sok EU támogatást fognak elkölteni arra, hogy megvizsgálják, olajozottan működik –e az iskolákban a  NER, amely egyébként minden ízében tagadja az uniós értékeket.

Azon tűnődtem, azt a magyar választót, ki lelkesen támogatja eme építményt, épp ilyen, végletekig szabályozott iskolarendszer készítette fel az állampolgárságra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése