2018. március 20., kedd

DTH projekt, a második év


A tavalyi témahéten iskolánk 2.a osztálya a Bagi Arany János Általános Iskola harmadik osztályával közös helyismereti projektet valósított meg. ennek része volt, hogy a diákok és szülők együtt járták saját településüket, a legjellegzetesebb épületeket, helyeket fotózva, hogy a legszebb arcát mutassák be településüknek. A fotókat albumokba rendezték, megosztották, online feladatsorokat készítettek, versenyeztek.
Idén ősszel a Google Grants segítségével két Blue-Bot robot került a suliba. Ez adta az ötletet Hadi Szilvia tanítónőnek...a tavalyi projekt legszebb képeiből Tura pályát készítettünk, (strapabíró, mosható, nyomdai minőség).
Az idei témahéten a harmadikosok az első évfolyamhoz viszik a pályát, s vele a feladatsort, amellyel a kicsik úgy dolgozhatnak, hogy az algoritmikus gondolkodás mellett, saját településükkel ismerkednek.