2014. október 25., szombat

Osztályhonlap avagy virtuális osztályterem – 1. rész



Mi ez? Hogy épül fel?
          Nem tegnap kezdtünk el dolgozni virtuális felületeken, már a negyedik tanév, hogy próbáljuk kiegészíteni a hagyományos eszközöket. S közben persze kiderült, hogy rég nem pusztán eszközről van szó. Szívesen írnám, hogy közben javult a felszereltség, de ordas hazugság volna. Gyakorlatilag ott tartunk, ahol három éve, sőt lejjebb. Mára egyetlen működőképes projektor látja el a komplett felső tagozatot – ami nálunk 14 osztályt jelent – a sávszélesség gyalázatos, a pc ha szigorúan veszem, már leselejtezendő korú. Laptop nincs. Nem lett jobb az otthoni helyzet sem, két tanulómnál beszélhetünk rendezett digitális elérhetőségről, igaz egyik helyre időnként eltekerek karbantartani. Most is van olyan tanítványom, aki víz-villany nélküli házból jár be. Innen szép nyerni.
         Ami sikerült: Ha lassú is, de állandó internetkapcsolat. Tehát amíg az osztályterem nyitva, reggel héttől délutánig, minden nem tanórás időben lehetősége van minden diákomnak leülni a pc elé és kisebb korlátozásokkal használni a háló nyújtotta lehetőségeket. Idén mindenki belekorosodott a gmail legális használatába, ez sokat könnyített az életünkön. Igen, tudom, hogy lehetőség lenne belső rendszerre, teljes iskolai csomagra (Microsoft Live@Edu), sajnos a mi sulink többszöri kérésemre sem érdeklődik a szolgáltatás iránt. Az osztályoldalnak idén szeptembertől a http://www.wix.com/ felületét választottam, egyszerűen kezelhető, bár az a free változat elég kevés feltöltésre ad lehetőséget. Ezt azonban könnyedén áthidalhatom úgy, hogy a onenote-onedrive soron dolgozunk.
         Az enyhén értelmi fogyatékos tanulóknak készült új kerettanterv, de tankönyv egy sem. Így mostanra, az amúgy is régen nem frissült tankönyvkínálat elégtelen a korrekt munkához. Igaz, az összevont csoport amúgy sem barátja a klasszikus módszertannak. A virtuális osztályterem segít orvosolni a problémát. Sok más előnye mellett – bárhonnan, bármikor elérhető, pillanatok alatt alakítható -, lehetőséget teremt az osztálytermi munka átalakításához.
            A honlap felépítése egyszerű, tanulók számára könnyen áttekinthető. 8 aloldal jeleníthető meg a felső menüsorban.
  • A Nyitólapon állandó tartalom az órarend és a közvetlen üzenetküldő levelesláda. Bal oldalon a csoportot közvetlenül érintő hírek, értesítések, a jobb oldalon az egész iskolát érintő események hírfala található. 
  • A Kötelezők menüpont alatt az 5-6-8 osztály számára a kerettantervben megjelölt kötelező irodalmak – olvasható, nézhető-hallható tartalmai jelennek meg.
  • Külön menüpontot kapott a Matek, itt a tankönyv-kiegészítő, OneDrive segítségével megosztott OneNote jegyzetfüzet oldalai,és gyakorló feladatok találhatóak. 
  • Galériák pont alatt a csoport életének kitüntetett pillanatait megidéző fotóalbumok, filmek linkjeit érik el a látogatók. 
  • A Lecke oldal, minden tanítási nap délutánján frissül – próbáltam előre tervezni és már előző nap megjelölni, de a krónikus hiányzások miatt, újra és újra borul a terv- és nem csupán a kiadott feladatokat tartalmazza, hanem az aznap megismertek rövid , utalásszerű összefoglalását, ha volt, a kiemelkedő teljesítmények megjelölését, no meg természetesen az otthon elvégzendő feladatokat. Kiegészül egy-egy képpel – ami akár a közösen végzett tevékenységet is bemutathatja. 
  • Küldetések oldalon tulajdonképp szorgalmi feladatokat talál a diák, ezek online űrlapok vagy levelező rendszeren keresztül elküldhető online feladatok. 
  • A Tananyagok alatt tantárgyanként csoportosítva a onenote publikus jegyzetfüzeteit érik el tanulóim. Az órákon gyakran közösen dolgozunk ezeken a felületeken, de a honlapról csak olvasásra nyithatók meg. kiegészítő anyagokat, vázlatokat, gyakorló anyagokat tartalmaz. Itt érik el a „mintha dolgozatokat” is. Ez utóbbiakat témazárók előtt használjuk, a felkészülést segítik. 
  • A Kapcsolat fül alatt értelemszerűen a legfontosabb telefonszámok, szaktanárok neve, térkép található. 

A következő részben arról, hogy miért is használjuk… Mert az iskola rosszul működik, ha csengőszótól-csengőszóig akar MEGTANÍTani.