2019. augusztus 25., vasárnap

Hány pedagógus is hiányzik a rendszerből?

Nyáron mindig több, ez természetes, de majd őszre rendeződik hallottuk az EMMI képviselőitől. S no lám, tényleg, itt a tanévkezdés és alaposan lecsökkent a közigen a meghirdetett állások száma.

Kedves Szülők, és Médiamunkások! A következő történik:

Az alakuló értekezleteken a verejtékező intézményvezető bejelenti, hogy sajnos nem sikerült 2-4-6-8 kollégát felvenni. A feladat megoldásra vár.

  • A szakosokat (ahol még van) szólítják meg előbb. Még két-három osztály belefér, mi az a 30-32 letanított óra  hetente?
  • Azután következnek az önként jelentkező nem szakosok. Így lesz fizikatanár is az angolos, matekos is a tesis, és az elsőt tanító még napközis is.
Ezt szépen beírják a tantárgy felosztásba. (Ez azért jó, mert így legalább túlórában kifizeti a tankerület.)

Ezzel a betöltetlen állások 60-75%-t el is tüntettük. Ezt már nem hirdetik meg újra - csak majd a tavasz végén, szeptemberi kezdéssel. Szakos ellátottságról meg nem publikálunk adatokat. 

A maradék hiány, és minden más ami év közben jöhet,(mondjuk betegség) nos az meg mehet a 26 és 32 közötti óraszám terhére. Addig ingyen. Ez az, amiért már csak akkor fizetnek, - utólag a tanév zárása után, ha valami egészen bődületes helyettesítési szám jön ki.

A rendszer tökéletes.

  • Aki csak a saját szakját és óraszámát vállalja fel, az helyettesít heti 6 órát ingyen, és még amennyit kell "talán kifizetikre". 
  • Aki év elején bevállalja a túlórát, az fényesen bizonyíthatja, hogy szaktárgyi módszertanra semmi szükség, hisz a magyar pedagógus mindenhez ért.
A megoldás külön szépsége, hogy a két csoport a tanév végére menetrendszerűen egymás ellen fordul.
Persze ingáznak még a rendszerben óraadók ( nesze neked iskolaközösség) és nyugdíjasok is, de ők annyira kevesen vannak, hogy ez érdemben nem módosít a rendszeren.

Tessenek bátran iskolába engedni a gyerkőcöt.



5 megjegyzés:

  1. Sajnos amíg a gyerek az iskolában van addig ez senkit nem érdekel. Panaszaink süket fülekre találnak a szülőknél is. Sztrájk vagy munkamegtagadás a megoldás; de ehhez ez a szakma nem elég tökös most. Nálunk is a tantestület nagy része csak sír de tenni nem tesz semmit.

    VálaszTörlés
  2. A rendszerből valóban nem hiányoznak kollégák. Olyan 160 ezerrel többen vannak benne a kelleténél. Ha ugyanis felállnának, ők - mi - úgy 160 ezren, hogy uraim, eddig, részünkről, s nem tovább, akkor az urak talán elméláznának azon, hogy a sok csodálatos köznevelési célt kijafffene fogja megvalósítani, de legalábbis ki fog vigyázni a kölkökre, míg a szüleik dolgoznak. Hiszen elég gyakran ennyi a tét, nem több. Sztrájknak is csak akkor lenne értelme, ha valóban "nem lenne hova tenni a gyerekeket".
    Addig meg pl. a Hegyvidék (főváros, XII. kerület) logopédiai osztályokat indító iskolája fölött uralkodó szervezet azzal igyekszik megnyerni az egyébként mindenünnen hiányzó logopédusok egyikét, hogy nyárra nem adna neki fizetést (szerződés jún. 15-ig), illetve packázgat a szervezet, hogy márpedig áthelyezés nincs, csak új munkaviszony, három hónap próbaidő, aug. 21-től.
    Mondom: nem hiányzik nekik egy pedagógus se. Sokan vagyunk. Úgy 160 ezerrel többen a kelleténél.

    VálaszTörlés
  3. Az a nyári néhány ezres hiány, a valóságban a sokszorosa. A vezetők, helyben, ismerettségi körben próbálnak "embert" szerezni!
    Az intézményekben nincs idő az állások meghirdetésére (azonnal kellenek emberek), és sokszor tankerületi engedélyt sem adnak a meghirdetésre.

    VálaszTörlés