Cseppet sem virtuális valóság (egy pályázat nyomán)

Előszó gyanánt:

- Az az izé, fent a bal sarokban. Azzal lépsz be a csoportba. Látod? Nem látod? Olyan, mint egy szeplős kör. Arra kattints. Semmi? Kettőt. Gyorsan. Gyorsabban! Nem megy?  Még egyszer!

(telefonos segítség, tanárvonal)

-Mazsi! Mazsiiii! Mi a franc, van már ezzel a vacakkal? Semmit nem hallok!

- Kapcsold be a hangszórót anya. Mondtam már, ha világít, megy. Ha nem, akkor nem.

- Nem, nem ez. Ez a router. Ott van melletted anya. Igen, az szürke a hangszóró.

(otthon a kamasz gyerek segít)

- Felvetted? Na, végre. Jók a sziszegők is. De jó. Ugatás? Milyen ugatás? Hú, a Borzas. Nyitva hagytuk az ablakot.

(pedagógus e- tananyagot készít)

Tudod, volt nekünk egy kávédarálónk. Hogy minek? Hát mert csak szemes kávét lehetett kapni. Akinek nem volt darálója a boltban ledarálhatta. De nekünk volt. Egy dugó a dugaljba, és egy kétállású kapcsoló. Ment vagy nem ment. Most képzeld el, hogy ez a daráló már megvolt, amikor én először felértem az asztalt. És megvolt még 30 évvel később is. Érted? Megtanultam bekapcsolni, kikapcsolni, kirázni belőle a maradékot és ezzel a tudással évtizedekig jól elboldogultam.

Most kéthetenként villog, csörög, akárhány áramos kütyü körülöttem és egyfolytában azt pittyegik:

- Frissíts! Válts újra! Cseréld le! Állj át!

Hidd el, a leggorombább ismerősöm sem olyan lekezelő, mint egy böngésző program.

–Te még mindig a régi kezelő felületet használod? Az ön által használt platform már elavult! Miért ragaszkodik a régihez? Kimarad! Lemarad!

- Tudod te, hány ilyen üzenetet kapok egyetlen nap?

Ábrákkal üzennek. Jól kezelhető grafikus felület. Köszi. Mint az óvodai csoportszoba fogasain. Hogy a hülye is értse. Hogy én is értsem. A két diplomámmal. Jó, megemésztem. Bevándorló vagyok a digitális világban. Nehezemre esik mindig kapcsolatban maradni. Persze hogy ott vagyok a facebookon. Nem Te mondtad, hogy azon kívül nincs is élet? De ezt kapd ki kiskomám! Látod? A chat kikapcsolva. Miért?  Mert ha úgy hagyom, egy percet sem tudok nyugodtan dolgozni. A képernyő megosztás? Láttam. Naná, hogy ezt is napjában többször az orrom alá dörgöli a gép. Nem állítom be. Azért sem! Van egy ősrégi alkalmazás. Már biztos elmúlt 15 éves is. Leteszem az asztalra. Hogyan? Igen, a kisnégyzetes ikonra kattintok, és akkor leugrik alulra. Nem, nem érdekel a neve. Látod milyen szép most a kép? Mert nincs rajta más, csak egy üres fehér lap. Erre írok. Legyőztem a felugró ablakokat, nem engedélyezem az asztali értesítőt. Dolgozni szeretnék. Csak úgy, egyfelé figyelve. Kérlek, ne kapcsold be a tévét. A hifit se. Csendet!

A pozitív megerősítés. Az hiányzik. Nem csak a gyereknek! Nekem is! Negyvenöt leszek. Még laza két évtized a pályán. Tanítok. Őket tanítom. Azokat, akik rögtön frissítenek. Csuklóból. Észre sem veszik. Ne hogy azt hidd, hogy a mi korosztályunk nem tud ilyet! Láttad már anyádat horgolni? Ezt csináld utánam, ha tudod! Le se pillantok, úgy beszélgetek a barátnőmmel és 123 féle mozdulatsort tudok gondolkodás nélkül. Minek? Azt hiszem nincs igazad. Nem felesleges tudás. Talán neked nincs szükséged rá. Talán nem is lesz. Itt a lényeg. A mire lesz Neked szükséged.

Mit tanítsak? Az ismeretek átadása, már nem elég. Nem is jó út. Nem kell figyelmeztetned. Tudom a leckémet. Készséget fejlesztek. Kompetencia alapon. Figyelem az áramlást. Futok utána. Ez az egész közoktatásnak nevezett, formalizált iskolarendszer fut utána. Hogy lemaradtunk néhány körrel? Ha csak néhány kör lenne. Gyere be hozzánk egy órára. Látod? Látod, ez a terem pont olyan, mint amit a tapolcai iskolamúzeumban láttál. Hogy ott több eszköz volt? Hát ezért vetítek én fizikai szimulációkat. Olcsóbb, mint a szertár. De a legszomorúbb, hogy ezzel én itt Magyarországon haladó pedagógus lehetek. Mert van, aki nem is vetít. Nem lesz jobb a tanítás minősége pusztán attól, hogy járatos vagyok a technológiában és használom. De biztosan rosszabb lesz, ha nem használom, mert nem tudom kezelni. Emlékszel még? Vagy hat éve. Mikor azzal a sakkos programmal játszottál, ahol kihívhattál bárkit a világból, aki épp ugyanezzel játszott. Ott is volt oldalt chat ablak. Bementem hozzád és épp egy argentin villanyszerelővel nyomtátok a partit. Alig tudtál még angolul, de azt azért megválaszoltad, amikor azt kérdezte, hogy hol élsz, mit csinálsz. Én meg ott álltam mögötted és akkor értettem meg, hogy miért is kell bedolgoznom magam ebbe az egészbe.

Így is lehet, hogy elkéstünk. Ami történik, az maga a lázadás. A tartásotok, ahogy kinyújtóztok a padban, a sulis állapot frissítéseitek: – Mi lenne? Itt ülök az órán. Punnyadás. Nem fog működni így tovább. Mert egyszer csak majd többen lesznek azok, akik nem jönnek be órára. Akik majd nem akarnak egy mesterségesen kialakított barakkban ülni, pusztán azért összezárva másik huszonöttel, mert egyazon évben születtek. Mert, ahogy szétfolyik a munka és a szabadidő közötti éles választóvonal, értelmetlenné válik majd a csengőszó is.

Miért ne szerveződhetne az iskola is úgy, mint a virtuális hálózatok? Miért ne lehetne érdeklődés és készségszint alapján csoportokat létrehozni? Miért kell a tanulás színhelyét egy térre bebetonozni? Jó volt ennek logikája, amíg, mint az ókori görögöknél csak akkora lehetett az agora, mit egy ember hangja kitölt. De az már elmúlt néhány éve.

Nem, ne aggódj. Nem vagyok tűzgyújtó. Nem borogatok, és nem rombolok. Biztos vagyok abban is, hogy szükség van a tanárra és a tanításra, csak épp a tanulás tanítására van leginkább szükség. Olyan készségeket kell fejleszteni, amelyek akkor is segítenek, ha az ismeret, ami elegendő volt ma, holnap már feleslegessé lesz.

-Mazsi!  Hol tudom megnézni, hogy megvan már az a nyomorult 4000 karakter?

A kép forrása: habosvilla.blog

Tudásmegosztás fórumon és webináron, iskolai munkacsoportban, diákcsoportban

2012 november 8-9-én Pécsen rendezte meg a Microsoft Magyarország a Modern Iskola magazinnal közösen az innovatív tanárok negyedik találkozóját, a Partners in Learning Fórumot. Nagy öröm volt bekerülni a félszáz bemutatkozó iskolaprojekt előadói közé, már csak azért is, mert számomra az esetenkénti személyes találkozás nélkül, bármennyire vonzó és praktikus az on-line kapcsolattartás, együttműködés, kicsit hideg a netvilág. A szervezők érdeme, hogy vonattól szállásajtóig mindent úgy előkészítettek, hogy valóban a két nap minden percét értékesnek érezhettük. Az óvodától az egyetemig az oktatás minden szintjéről láttunk projekteket, és a standok között téblábolva kicsit elfeledkezhettünk arról, amit az oktatáspolitika produkál napról-napra. A meghatározó élmény – ennyi kíváncsi, érdeklődő pedagógust egy csapatban még nem láttam. S a tapasztalatok, módszerek, technikák lelkes megosztása a társakkal, ez sem mindennapi élmény. A projektek egy része elérhető a PIL network.com oldalon, érdemes benézni. Akit a rendezvény rövid öszefoglalója érdekel, annak pedig az iot.hu videóját ajánlom. A rendezvényen a projektek értékelésére a kívánatos 21. századi készségek mentén került sor: Tudásépítés, Együttműködés, IKT használat, Valós problémák megoldása, Innováció, Önértékelés. Részletesen erről: Tanárblog -21.századi tanulás. Nyilvánvaló, ilyen rendezvényekre azok a pedagógusok jutnak el, akik maguk is fontosnak tartják, hogy eredményeiket megosszák kollégáikkal, mégis különösen értékelhető – a területi elosztást figyelve, hogy az ország minden részéről, az oktatás minden szintjéről – s nem utolsósorban az IKT eszközökből, szerényen és jól ellátott intézményekből is akadtak kiállítók. S még egy, nem érdektelen jelenség: az idén lezajlott 2012 PIL AKADÉMIA végzőseinek aránya! Még néhány napig lehet jelentkezni a 2013 képzésre! Az Innovatív Iskolaprogram résztvevői számára rendezett webináriumra, a Kutyafül helyezése okán kaptam meghívót. A téma: a 21. századi oktatás, a 21. századi alapkészségek (kritikai gondolkodás, kommunikáció, együttműködési készség, kreativitás) fejlesztésnek tudatos beillesztése az iskolák pedagógiai gyakorlatába. Az előadó: Bereczki Enikő, a Partners in Learning for Schools hazai programjának szakmai vezetője volt. 7 lépést vázolt fel a 21.századi oktatás megvalósításához. 1. Jövőkép /közös célok-közös értékrend-összehangolás-jelenlegi prioritások-mérés,értékelés-eredmények/ 2. Konszenzusteremtés – kit, hogyan győzzünk meg. Itt a döntéshozók között (iskolavezető, tanár, diák, szülő, fenntartó, társadalmi szervezetek, törvényhozók, gyermek és ifjúsági szervezetek, múzeumok, könyvtárak megjelennek az üzleti élet képviselői is!) 3. A rendszer összehangolása - Hogyan építjük be az oktatás folyamatába a kívánt készségeket és ehhez milyen segítséget kaphatunk 4. Kapacitásfejlesztés(?) Hogyan tanulnak és tanítanak a tanárok : körükben mennyire jellemző a 4K – Kreativitás, Kritikai gondolkodás és problémamegoldás, Kommunikáció, Kollaboráció. 5. A 4K beépítése a tantervbe és az értékelésbe. 6. A tanárok napi gyakorlatának támogatása . Itt az ajánlások között felsorolásra került az általam fontosnak és eredményesnek is tartott belső továbbképzési forma. 7. Fejlődés és innováció ahová elérhetünk, ahol diák, tanár, iskolavezető elkötelezett a fejlődés iránt. Ez természetesen csak egy csupasz vázlat, de a szervezők ígérete szerint, a prezentáció elérhető lesz néhány napon belül a Pil-network oldalain. Otthon, vagyis saját iskolámban rögtön a PIL Fórum utáni hétfőn tartottunk IKT Műhelyt – nem először, s úgy tűnik nem is utoljára. Meggyőződésem, hogy a Kutyafül projekt értékelése nem csupán az egyszeri produkciónak szólt, hanem annak a folyamatnak az elismerése, ami nálunk elkezdődött. Ha nagyon lassan is, de beindult egyfajta közös gondolkodás – mondhatnám stílszerűen innovációs késztetés, aminek egy ága, az IKT becsempészése az intézmény mindennapi tanórai –s eszközök híján – főleg tanórán kívüli tanulás szervezésébe. Mondhatnám azt is, hogy azért koncentrálunk elsősorban a tanórán kívüli tevékenységekre, mert megérintett minket a kifordított osztályterem gondolata, de valójában arról van szó, hogy az intézmény digitális infrastruktúrája messze lemaradt a diákok otthonaiban fellelhetőnél. Az elmúlt néhány hónap tapasztalata, hogy szükség van a folyamatos segítésre –akár az alkalmazások megtanítása, akár a „mire is” terén – de az egymástól tanulás megsokszorozza a hatékonyságot. És persze megsokszorozza az új kérdések, kérések számát. Ezúttal formabontó módon két diákot is vendégül hívtam a műhelyre, s azt gondolom, hogy nem pusztán az általuk nyújtott technikai segítség volt értékes, hanem az a kiállás, kommunikációs bátorság, ami az első percek zavara után egyértelműen megmutatkozott. S végül beindítottam egy online IKT tanulócsoportot, amelyben negyedikes (10-11 évesek) diákokkal próbálunk olyan IKT ismereteket elsajátítani, (elsősorban web2 alkalmazásokat), s olyan felületeket belakni, ahol jól szervezhető a közös tudásépítés. Kicsit a vakmacska bátorságával vágtam bele, s bizony a bekapcsolódó diákok várakozásával szembesülve, lehet, túl nagyot „haraptam”. Sajnos, a mi sulinkban csak felső tagozaton kezdődik az informatika tanítása, s ilyen szakkör indítása sem fér bele a költségvetésbe, de a diákok és a szülők részéről is megfogalmazódott az igény. A csoport a Sulinet felületén alakult, s nagyon bízom benne, hogy az elmúlt napokban gyöngélkedő dokumentum-kezelés, újra működőképes lesz.

A kályhától - netgeneráció?

Akinek a szűkebb-tágabb családjában született mostanság gyermek, bizonyára hozzám hasonlóan álldogált már kissé tanácstalanul babajáték polcok előtt. Az első, ami feltűnhet, hogy a játékok elsöprő többsége (kutatási eredmények helyett gondoltam belinkelek néhány boltot, de nagyon nem szeretnék reklámfelületet biztosítani ezeknek az eszközöknek) nem egyszerűen színes, sokféle anyagból készül, változtatni képes az anyagát, hanem többféle hangot ad, és fény effekteket produkál. Mondhatnám, egyszerre ingerli a vizuális, auditív, taktilis csatornákat. S ha a baba megunja a játékot és felnéz, nagy valószínűséggel egy mobilt a füléhez szorító édesanyát lát, s háttérben tévéképernyőt. Most eltekinthetünk attól az idillikusnak szánt képtől, amikor a gyerekszoba mesterséges hangszigetelt magányában anya igazi könyvvel a kezében mesét olvas. Nem azért, mert nem történik meg –dehogynem. Csak a nap 24 órájából legfeljebb 1-2 ilyen.  A gyerekszobák – ahol vannak – saját géppel, tévével, s évről-évre több kütyüvel felszereltek. S a legtöbb ilyen eszköz kezeléséhez, egyszerű jeleket kell értelmezni. A hang, a kép, a zaj elindítható, visszajátszható és végtelenül sokféle – de a gyerek által nagyon korán –irányítható. Mindeközben egyre fogynak azok a terek, ahol egy célirányosan kiválasztott tevékenységet szemlélhetne a gyerek. A kulturmisszió példaképeként emlegetett babaszínház éppen ezt a fogyatkozást szemlélteti. Nem néz és hallgat a gyerek, hanem befogad, mondják, de nem ezt teszi. Cselekvően alakítja a történetet, beleszól vagy kibeszél, jön és megy, rendezi és átrendezi a teret, a történetet. S a mindennapokban sem szemléli a munkáját végző felnőttet, hanem vele együtt tevékenykedik. Nem véletlen, hogy a tévénézés egyre kevésbé jellemző a gyerekkorúakra. A klasszikus nézem, amit adnak, nem érdekes, s nem is érvényes. Hisz már a baba első perctől alakít, befolyásol. Nagyon gyorsan és nagyon erőszakosan találkozik a zajjal. A csengő-bongó- vijjogó - pittyegő zajok, olyannyira hozzátartoznak az életünkhöz, hogy sok gyerek komfort érzetét már zavarja a csönd. S ebben a villódzó-dörömbölő környezetben az első, ami kialakulhat: a nem koncentrált figyelés képessége. Felszínesek, kapkodók, semmit se csinálnak igazán, mondja a felnőtt, miközben maga állítja elő a feleslegesnek tartott ingerek jórészét. A fülébe nőtt mikrofonnal élő kamaszgyereket megszóljuk, pedig ő éppen azt próbálja előállítani, amit a körötte örvénylő világ megtagad tőle – a legalább auditív csatornán egyféle ritmust. Két úton indulhatunk el, ha érteni, s ami fontosabb nevelni szeretnénk ezeket a gyerekeket. Elvethetjük a különböző generációs elméleteket és a digitális világot egyféle eszközhasználati tudásként értelmezve, leírhatjuk a digitális kompetenciát, mint fejlesztendő tudást, beácsolva a fizika vagy a matematika mellé. Így nem kell bajlódnunk tanulás elméletekkel, (kivételt képez az új fehérmárvány talapzatra emelt – konnektív tanulás) messzire űzhetjük a pszichológusokat és egyéb gyanús elemeket, s a motivációt eleve tételezve kínálhatjuk az arra érdemeseket összegereblyézett tudásunkkal. A másik út, ha megpróbáljuk szétszálazni ezt az új helyzetet, tudomásul véve, hogy tetszik, vagy sem, másféle tudásokat épít a jövő világ, amelyek között bizony magunk is csetlünk-botlunk. Az csak hab a tortán, hogy erre azért nincs olyan sok időnk. Nem utópia már, hogy a nevelésre fogott nemzedék fellázad a formális iskolai oktatás ellen, s egyszer csak kiürülnek a tudás csarnokai. Addig is azonban, nem árt, ha beszállunk a hajóba – mert a „digigyerekek” már ott ülnek a suliban. Ahol egyébként már elaggott a lecsavarozott pad, mert nem a pedagógus, hanem a kölök rendezi át hetente az iskolabútorokat – ha olyan közegben tanulhat, hol természetes a kooperáció. A hajózáshoz persze nem árt egy kis szél, meg kíváncsiság, némi vágy új tájak iránt. A mi sulink belső továbbképzése idén nyár elején erről szólt. A bevezető ppt-jét azért szúrom be ide – mert épp arról próbálta győzködni a kollégákat, hogy 1. Másként tanítható ez a generáció. 2. Nem hagyhatjuk őket védtelenül a netvilágban.

Miért van szükség a digitális tudásrablogra from Benedekné Hajnalka