Nem süllyedünk

Nincs semmi baj… minden iskolában becsengetnek majd nyolckor szeptemberben. Lesz sok, hol már egy az igazság, egy a jelszó. Lesznek mások, hová igyekezve csak a kapubelsőben biggyeszti fel a nebuló a kipát, mert minek kockáztatni. Lesz hová egyszínűek járnak csak, mert felzárkóztatásuk, beilleszkedésük – így oldható meg leginkább a leghumánusabb tárca vezetője szerint. Lesznek hol már kicserélték az iskolai és tantermi dekorációt, filozófusokat, költőket, városukért sokat tevőket száműztek szertárakba, tematikus gyűjteménynek csúfolt felejtőkbe. Új ünnepek és nagyon nem új, borzongatóan ismerős és hideg mondatok és gondolatok lakják be az iskolát.

S ebben a nyúlós közegben ott leszünk mi is, akik csak kevesen kiabáltunk, akik dermedt csendben tűrtük az új rend felépülését, s mantraként hajtogattuk, bármi is lesz, marad annyi személyes tér, hol tehetjük a dolgunkat. Talán marad. Biztosan marad, hiszen minden időben voltak iskolák, közösségek, tanárok, kik tudtak értéket felkínálni, nevüket sorolhatnánk napestig. Most is van, most is lesz. A baj csak az, hogy a közoktatásból a köz válik önkénnyé. A közös minta mit szövünk silány.

Még előttünk az októberi statisztika, de már tudható, sokak mögött csukódik be végleg az iskola kapuja, s lépnek a munkaerőpiacra – képzetlenül. Alighanem meredeken emelkedik a magántanulók tábora is, jó volna látni hová tartanak, kik nem kérnek az állam által biztosított oktatásból. Töretlenül növekszik az egyházak által fenntartott intézmények száma, (MET – Felsődobsza nem fér be…)s ne felejtsük, ezeket az intézményeket nem vegzálja az állam, jótékonyan a fenntartókra testálja a szakmai ellenőrzést – miközben finanszírozásukat biztosítja adóforintjainkból.

Felpörög az ellenőrzés, számtalan sok EU támogatást fognak elkölteni arra, hogy megvizsgálják, olajozottan működik –e az iskolákban a  NER, amely egyébként minden ízében tagadja az uniós értékeket.

Azon tűnődtem, azt a magyar választót, ki lelkesen támogatja eme építményt, épp ilyen, végletekig szabályozott iskolarendszer készítette fel az állampolgárságra. 

Azoknak, kiket Hoffmann Rózsa elégedett többségnek nevez

Te aki azt mondod, nem baj, ha csak egy (két)tankönyv lesz, ha az jó….képzeld el, hogy bemégy a kedvenc drogériádba és két dezodor van a polcon – igaz mind a kettő nemzetiszín , rajta a kormány logó, ez jó. Te, aki azt mondod, nem baj, majd becsukod a teremajtót és teszed a dolgod…képzeld el, amint megsimogatod a saját gyereked buksiját elalvás előtt, és odasuttogod a megmaradás üzenetét: ez egy olyan ország, hol mást gondolni, csak zárt ajtók mögött lehet, tanuld meg fiam. Te, akinek a munkáját az a társad minősíti holnap, ki ma porfóliójához, a Te órádról ír hospitálási naplót úgy, hogy be sem ment, de kacsintva kér, írd már alá, hisz neked nem számít… Te, aki hallani sem akarsz a piszkos politikáról, mit mondasz majd, ha a Te fiadat kötelezik újra a sorkatonaságra, s közben azzal győzködnek, ettől lesz ember. Te a ki megkönnyebbülten sóhajtasz, mikor a sokadik kezelhetetlen kamaszt kiteszik a suliból, mire gondolsz holnapután, mikor a lődörgő kölyök, a te autód kerekén próbálja ki az új bicskáját. Te, aki annyira vágysz a rendre, mit gondolsz, mikor két hónap alatt hatodszor írod alá a nyolcadik szerződésmódosításodat, huszadszorra töltesz taneszköz táblázatot, s lám március, s még mindig fénymásolt lapokon tanul a fél osztály, mit szülőtől könyörögsz, mert fenntartód nem ad. Te, aki éveken ültél az egyetemi padban, tényleg elhiszed, hogy vannak emberek, kik úgy születnek, zsebükben a bölcsek köve? Te tényleg elhiszed, hogy megúszhatod, ha behúzod a nyakad és hallgatsz? Pedagógus vagy, ha arra tanítasz, mit egyes vagy kettes könyv lépésről, lépésre előír, s nem arra, mi legfontosabb – gondolkozni?

Fortélyos félelem igazgat

Beszélgetünk. Szakszervezetek, Hívatlanok. Szomorú délután. Az igazgatók nem fognak szólni, - mondja az, ki szakszervezetüket vezeti, hisz kinevezőjük az a fenntartó, ki mindenkinek munkáltatója, s aki kritikát fogalmaz, pozíciót kockáztat.

Nem kellett megvárnunk, míg feláll a Nemzeti Pedagógus Kar – mely majd: „ teljes erőnkkel és legjobb tudásunk szerint törekszünk a jogszabályok alapján megválasztott vagy kinevezett vezetőink által kitűzött célok megvalósítására, az általuk kiadott utasításoknak megfelelően” így szab mindnyájunknak normát. Már nyáj vagyunk, mit zsebre tett kézzel, fütyülve terelget a pásztor.

-Nem várhatod el, hogy jelezzen a tankervezetőnek, hisz pedagógus II-be szeretne kerülni, s ha szól, rögtön odaírják a portfóliója szélére a fekete pontot - hangzik el máshol.

-Persze hogy nem szólunk, a törvényeket be kell tartani. 

Milyen törvényeket? Nem törvény, ismétlem sokadszor, csak végrehajtói javaslat szabályozatlan keretek között, de hiába.

Megfelelünk a vélt elvárásnak, heti időkeretet hamisítunk havi helyett, s rugalmasságnak hívjuk a hamis táblázatot.

Vagy ez a kedvencem. -Írjuk szabályszerűn, de nem ellenőrzöm, hogy ott vagy-e. Remek. Adjunk a minőségnek.

Bent tartjuk a gyereket, miközben más kézzel mutogatunk az elrendelt óraszámra, s nem korrepetáljuk, nem ülünk mellé, hanem betereljük a túlzsúfolt tanszobára.

Arra kényszerítjük a szülőt, hogy kérelmezze a tulajdon gyermeke kibocsáttatását az iskola szorongató – ám málladozó falai közül.

Csak ne tűnjünk fel. Csak ne legyen ügy. Ne is lássanak.       

-Na és, ha szólunk? A tankerület vezető is csak egy a százkilencvenhétből. Őt is utasítják.  

Felállt a nagy nemzeti köznevelési hadsereg. A parancs az parancs, nem gondolkodni katona, teljesíteni!

Csak szólok, még nem esküdtünk fel. Még nem muszáj lesunyt fejjel masírozni. De minden elhallgatás, minden ki nem mondott szó, minden fásult legyintés oda visz, ahol már nem lesz más választás.

Diákjaink szülei még mindig bizalmukkal tisztelik meg a pedagógusokat. S ha a tanár nem szól, ha a tanár tétlenül tűri, hogy szolgálattevővé alázza diákot, szülőt az új rend, azt hiszi így helyes. Ha nem szólunk magunkért, az csak gyávaság. Ha nem szólunk a diákjainkért, az árulás.  

Egy fenntartó, egy a tanterv, egy a könyvellátó, egy lesz a tankönyv, egy lesz a Kar és persze a jelszó...

Gyógypedagógus volnék, erősen hiszem a kis lépések eredményét. Nem kell mártírnak lenni az igazunkért. Még nem. Talán listázzák már hol kinek s mit telefonozunk, de ha ettől való félelmükben már nem is szólalunk meg, akkor egészen biztos, hogy mi magunk ácsoljuk meg a saját rácsainkat.

Nem ezt érdemlik, akiknek a nevelését ránk bízták.

Akik mégis utcára mentek - a nem pedagógus tüntetésről

Néhány hete azt gondoltam, a pedagógusok nem sztrájkolnak. Négy nappal és fél estével a Hívatlanok felvonulása után meg - a pedagógusok nem tüntetnek. Pedig ott a téren, aztán a menetben, a sok ismerős arc között, épp gondolhattam azt is, dehogynem. Van olyan pedagógus, aki nem fél nyilvánosan felemelni a szavát,aki tudja, cinkosává lesz a hatalomnak, ha nem teszi. Végre mondhatnánk, de óvatosan a győzelmi jelentéssel. Ezt a csoportot az duzzasztja és mozgatja, ami talán a legfontosabb és legerősebb civil összefogást éltetheti. Nem szakmai érdekek, hanem az ügy - a jó oktatásra való igény.Ezért tagja szülő és egyetemista, nyugdíjas és aktív dolgozó, óvodai dajka és egyetemi tanár, középiskolás és igen a közoktatásban vergődő tanár. A 160-150 ezer nem mozdul. Nem is fog. Az új életpályamodell aprópénzt szór a tömeg elé, s ha sok az elégedetlenkedő hang, odaveti ez csak az első lépés, lesz majd tovább. A kormány harminc uszodát vizionál a semmiből, de nem fizeti ki a buszjegy árát az uszodáig. Demográfiai stratégiát ír, s közben a velünk élő szegényektől már a falatot is megvonja. Kamarát szervez, s közben január óta törvénytelenül nem tartja be a létező kollektív szerződések paragrafusait. Túlórát halmozó csalókat emleget, s mindeközben elfelejt fizetni az utazó tanároknak. Oly erkölcsös, hogy nektár bugyog a képernyőn, miközben havi 83/forint/tanuló képlettel finanszírozza iskoláit. Oly törvényszöveget alkot, melynek értelmében szeptember elsejétől nincs halmozottan hátrányos helyzetű gyerek - s ezzel ellehetetleníti az integrációs programot. Habozás nélkül írja a törvényt, melyben nem létező szervezetekre hivatkozik és kötelez. Az Eu pénzből finanszírozza a minden tankönyv legyen egy programját. A Hívatlanul csoportnak igaza van - nem a pedagógusok baja, ami történik. Mindannyiunké.S rossz úton jár, ki ezt vagy azt a csoportot kéri számon, a miért nem szól vádjával. Mindannyiunk baja a hajléktalanságot büntető törvény, a lomizást tiltó rendelet, a választási körzetek és szabályok átírása, a kultúra minden területének szisztematikus elfoglalása, a közpénz eltüntető technikák, a földek egyszerű elzabrálása és minden épeszű zöld gondolattal szemben a lepusztítása, és nincs vége.. Szombaton jó néhányan nehezményezték, hogy a DK szórólapokkal készült a rendezvényre, sőt még aktivistát is talált ki osztogatta. Én azt gondolom, a baj ott van, hogy hiányzott a PM, a MSZP,és a többi ellenzéki csoportosulás. Tessék csak elolvasni a májusban megjelent Fehér Könyv téziseit. Igen erős hasonlóságot látunk a Hívatlanul csoport  követeléseivel. De Mi civilek -  "Nem kokettálunk pártokkal, mert ez szakmai ügy"...Persze hogy az. Oktatáspolitikának hívják. Vannak művelői. Szakemberei. Van kidolgozott stratégia. Már arra is, hogy a mostani katyvaszból miképpen lehet kimászni.  Mi civilek nem adjuk a szüzességünket, de a másik oldal se okosabb. Kiragadnak egy-egy tézist a szombati rendezvény pontjai közül és erősítik, szögesítik, gyúrják míg már alig vélhető az eredeti tartalom. Ne tessenek kiabálni. Itt mindenki üvölt három éve, hisz háború van. Tessék leülni és megállapodni. Nem, ne csak az indulók személyében. Hanem a programokban. Nem lehet annyira nehéz. Hisz kormányra készülnek, vagy nem?
Akik szombaton kint voltak az utcán egész biztosan nem akarják, hogy maradjon ez a kormány. Szíveskedjenek nekünk alternatívát mutatni.

A kályhától - netgeneráció?

Akinek a szűkebb-tágabb családjában született mostanság gyermek, bizonyára hozzám hasonlóan álldogált már kissé tanácstalanul babajáték polcok előtt. Az első, ami feltűnhet, hogy a játékok elsöprő többsége (kutatási eredmények helyett gondoltam belinkelek néhány boltot, de nagyon nem szeretnék reklámfelületet biztosítani ezeknek az eszközöknek) nem egyszerűen színes, sokféle anyagból készül, változtatni képes az anyagát, hanem többféle hangot ad, és fény effekteket produkál. Mondhatnám, egyszerre ingerli a vizuális, auditív, taktilis csatornákat. S ha a baba megunja a játékot és felnéz, nagy valószínűséggel egy mobilt a füléhez szorító édesanyát lát, s háttérben tévéképernyőt. Most eltekinthetünk attól az idillikusnak szánt képtől, amikor a gyerekszoba mesterséges hangszigetelt magányában anya igazi könyvvel a kezében mesét olvas. Nem azért, mert nem történik meg –dehogynem. Csak a nap 24 órájából legfeljebb 1-2 ilyen.  A gyerekszobák – ahol vannak – saját géppel, tévével, s évről-évre több kütyüvel felszereltek. S a legtöbb ilyen eszköz kezeléséhez, egyszerű jeleket kell értelmezni. A hang, a kép, a zaj elindítható, visszajátszható és végtelenül sokféle – de a gyerek által nagyon korán –irányítható. Mindeközben egyre fogynak azok a terek, ahol egy célirányosan kiválasztott tevékenységet szemlélhetne a gyerek. A kulturmisszió példaképeként emlegetett babaszínház éppen ezt a fogyatkozást szemlélteti. Nem néz és hallgat a gyerek, hanem befogad, mondják, de nem ezt teszi. Cselekvően alakítja a történetet, beleszól vagy kibeszél, jön és megy, rendezi és átrendezi a teret, a történetet. S a mindennapokban sem szemléli a munkáját végző felnőttet, hanem vele együtt tevékenykedik. Nem véletlen, hogy a tévénézés egyre kevésbé jellemző a gyerekkorúakra. A klasszikus nézem, amit adnak, nem érdekes, s nem is érvényes. Hisz már a baba első perctől alakít, befolyásol. Nagyon gyorsan és nagyon erőszakosan találkozik a zajjal. A csengő-bongó- vijjogó - pittyegő zajok, olyannyira hozzátartoznak az életünkhöz, hogy sok gyerek komfort érzetét már zavarja a csönd. S ebben a villódzó-dörömbölő környezetben az első, ami kialakulhat: a nem koncentrált figyelés képessége. Felszínesek, kapkodók, semmit se csinálnak igazán, mondja a felnőtt, miközben maga állítja elő a feleslegesnek tartott ingerek jórészét. A fülébe nőtt mikrofonnal élő kamaszgyereket megszóljuk, pedig ő éppen azt próbálja előállítani, amit a körötte örvénylő világ megtagad tőle – a legalább auditív csatornán egyféle ritmust. Két úton indulhatunk el, ha érteni, s ami fontosabb nevelni szeretnénk ezeket a gyerekeket. Elvethetjük a különböző generációs elméleteket és a digitális világot egyféle eszközhasználati tudásként értelmezve, leírhatjuk a digitális kompetenciát, mint fejlesztendő tudást, beácsolva a fizika vagy a matematika mellé. Így nem kell bajlódnunk tanulás elméletekkel, (kivételt képez az új fehérmárvány talapzatra emelt – konnektív tanulás) messzire űzhetjük a pszichológusokat és egyéb gyanús elemeket, s a motivációt eleve tételezve kínálhatjuk az arra érdemeseket összegereblyézett tudásunkkal. A másik út, ha megpróbáljuk szétszálazni ezt az új helyzetet, tudomásul véve, hogy tetszik, vagy sem, másféle tudásokat épít a jövő világ, amelyek között bizony magunk is csetlünk-botlunk. Az csak hab a tortán, hogy erre azért nincs olyan sok időnk. Nem utópia már, hogy a nevelésre fogott nemzedék fellázad a formális iskolai oktatás ellen, s egyszer csak kiürülnek a tudás csarnokai. Addig is azonban, nem árt, ha beszállunk a hajóba – mert a „digigyerekek” már ott ülnek a suliban. Ahol egyébként már elaggott a lecsavarozott pad, mert nem a pedagógus, hanem a kölök rendezi át hetente az iskolabútorokat – ha olyan közegben tanulhat, hol természetes a kooperáció. A hajózáshoz persze nem árt egy kis szél, meg kíváncsiság, némi vágy új tájak iránt. A mi sulink belső továbbképzése idén nyár elején erről szólt. A bevezető ppt-jét azért szúrom be ide – mert épp arról próbálta győzködni a kollégákat, hogy 1. Másként tanítható ez a generáció. 2. Nem hagyhatjuk őket védtelenül a netvilágban.

Miért van szükség a digitális tudásrablogra from Benedekné Hajnalka

Keserű vigyor

Függő vagyok, tudom, éjjelenként lesem a közoktatással foglalkozó híreket, s egyre ingerültebben hiányolom a pedagógusok részvételét az átalakuló oktatáspolitikai viszonyokról szóló diskurzusokban. Így aztán most örülnöm kellene. Hisz az elmúlt tíz-egy néhány nap történései - azaz a 28 kötelező vagy 80% kötelező jelenlét hírére felébredt "csipkerózsika" álmából a szakma. Most aztán már elég, bőg az eddig néma nyáj. Nem kiabált a decemberi koncepció nyilvánosságra hozásakor. Nem kiabált a rémületes központosítási szándék árnyékában. Nem kiabált a hatévesre tervezett skatulyázás miatt. A szülői háttért szondázó felvételik visszaállítása miatt. A gyerekek lehetséges kizárása miatt. Az egyházi iskolák nyomulása miatt. A gyermekvédelem leépítése okán. Nem szólt az egyen könyv, egyen tanterv miatt. A tankötelezettség leszállítása miatt. Most tiltakozik. Felháborodik. Talán még tüntetni is megy.

Alkalmassági felvételi pedagógusoknak

A most nyilvánossá lett felsőoktatási törvénytervezet - sok más érdekes - rendelkezése mellett, újra megjelent a pedagógus alkalmassági felvételi gondolata. Erről már sokat beszélgettünk:
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=510 Ollé János gondolatai:Ötoldalú virtuális „kerekasztal” a tanárképzésről (is). http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=518 Hanczár Gergely Különös tekintettel az itthoni természettudományos tanárképzésre.
"A pedagógusképzés további szabályait és kimeneti követelményeit jogszabály állapítja meg." Majd....