A Rektori Konferencia Elnöksége, Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az Oktatói Hálózat, a HÖOK és a Hallgatói Hálózat tagjaiból megalakult a Felsőoktatási Egyeztető Fórum. A fórum támogatja a hallgatók pontjait: 1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját! 2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre! 3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat! 4. Töröljék el a hallgatói szerződést! 5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát! 6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba. Az érintettek teljes bevonásával hosszútávú és kiszámítható stratégiát követelünk!

Tudásmegosztás fórumon és webináron, iskolai munkacsoportban, diákcsoportban

2012 november 8-9-én Pécsen rendezte meg a Microsoft Magyarország a Modern Iskola magazinnal közösen az innovatív tanárok negyedik találkozóját, a Partners in Learning Fórumot. Nagy öröm volt bekerülni a félszáz bemutatkozó iskolaprojekt előadói közé, már csak azért is, mert számomra az esetenkénti személyes találkozás nélkül, bármennyire vonzó és praktikus az on-line kapcsolattartás, együttműködés, kicsit hideg a netvilág. A szervezők érdeme, hogy vonattól szállásajtóig mindent úgy előkészítettek, hogy valóban a két nap minden percét értékesnek érezhettük. Az óvodától az egyetemig az oktatás minden szintjéről láttunk projekteket, és a standok között téblábolva kicsit elfeledkezhettünk arról, amit az oktatáspolitika produkál napról-napra. A meghatározó élmény – ennyi kíváncsi, érdeklődő pedagógust egy csapatban még nem láttam. S a tapasztalatok, módszerek, technikák lelkes megosztása a társakkal, ez sem mindennapi élmény. A projektek egy része elérhető a PIL network.com oldalon, érdemes benézni. Akit a rendezvény rövid öszefoglalója érdekel, annak pedig az iot.hu videóját ajánlom. A rendezvényen a projektek értékelésére a kívánatos 21. századi készségek mentén került sor: Tudásépítés, Együttműködés, IKT használat, Valós problémák megoldása, Innováció, Önértékelés. Részletesen erről: Tanárblog -21.századi tanulás. Nyilvánvaló, ilyen rendezvényekre azok a pedagógusok jutnak el, akik maguk is fontosnak tartják, hogy eredményeiket megosszák kollégáikkal, mégis különösen értékelhető – a területi elosztást figyelve, hogy az ország minden részéről, az oktatás minden szintjéről – s nem utolsósorban az IKT eszközökből, szerényen és jól ellátott intézményekből is akadtak kiállítók. S még egy, nem érdektelen jelenség: az idén lezajlott 2012 PIL AKADÉMIA végzőseinek aránya! Még néhány napig lehet jelentkezni a 2013 képzésre! Az Innovatív Iskolaprogram résztvevői számára rendezett webináriumra, a Kutyafül helyezése okán kaptam meghívót. A téma: a 21. századi oktatás, a 21. századi alapkészségek (kritikai gondolkodás, kommunikáció, együttműködési készség, kreativitás) fejlesztésnek tudatos beillesztése az iskolák pedagógiai gyakorlatába. Az előadó: Bereczki Enikő, a Partners in Learning for Schools hazai programjának szakmai vezetője volt. 7 lépést vázolt fel a 21.századi oktatás megvalósításához. 1. Jövőkép /közös célok-közös értékrend-összehangolás-jelenlegi prioritások-mérés,értékelés-eredmények/ 2. Konszenzusteremtés – kit, hogyan győzzünk meg. Itt a döntéshozók között (iskolavezető, tanár, diák, szülő, fenntartó, társadalmi szervezetek, törvényhozók, gyermek és ifjúsági szervezetek, múzeumok, könyvtárak megjelennek az üzleti élet képviselői is!) 3. A rendszer összehangolása - Hogyan építjük be az oktatás folyamatába a kívánt készségeket és ehhez milyen segítséget kaphatunk 4. Kapacitásfejlesztés(?) Hogyan tanulnak és tanítanak a tanárok : körükben mennyire jellemző a 4K – Kreativitás, Kritikai gondolkodás és problémamegoldás, Kommunikáció, Kollaboráció. 5. A 4K beépítése a tantervbe és az értékelésbe. 6. A tanárok napi gyakorlatának támogatása . Itt az ajánlások között felsorolásra került az általam fontosnak és eredményesnek is tartott belső továbbképzési forma. 7. Fejlődés és innováció ahová elérhetünk, ahol diák, tanár, iskolavezető elkötelezett a fejlődés iránt. Ez természetesen csak egy csupasz vázlat, de a szervezők ígérete szerint, a prezentáció elérhető lesz néhány napon belül a Pil-network oldalain. Otthon, vagyis saját iskolámban rögtön a PIL Fórum utáni hétfőn tartottunk IKT Műhelyt – nem először, s úgy tűnik nem is utoljára. Meggyőződésem, hogy a Kutyafül projekt értékelése nem csupán az egyszeri produkciónak szólt, hanem annak a folyamatnak az elismerése, ami nálunk elkezdődött. Ha nagyon lassan is, de beindult egyfajta közös gondolkodás – mondhatnám stílszerűen innovációs késztetés, aminek egy ága, az IKT becsempészése az intézmény mindennapi tanórai –s eszközök híján – főleg tanórán kívüli tanulás szervezésébe. Mondhatnám azt is, hogy azért koncentrálunk elsősorban a tanórán kívüli tevékenységekre, mert megérintett minket a kifordított osztályterem gondolata, de valójában arról van szó, hogy az intézmény digitális infrastruktúrája messze lemaradt a diákok otthonaiban fellelhetőnél. Az elmúlt néhány hónap tapasztalata, hogy szükség van a folyamatos segítésre –akár az alkalmazások megtanítása, akár a „mire is” terén – de az egymástól tanulás megsokszorozza a hatékonyságot. És persze megsokszorozza az új kérdések, kérések számát. Ezúttal formabontó módon két diákot is vendégül hívtam a műhelyre, s azt gondolom, hogy nem pusztán az általuk nyújtott technikai segítség volt értékes, hanem az a kiállás, kommunikációs bátorság, ami az első percek zavara után egyértelműen megmutatkozott. S végül beindítottam egy online IKT tanulócsoportot, amelyben negyedikes (10-11 évesek) diákokkal próbálunk olyan IKT ismereteket elsajátítani, (elsősorban web2 alkalmazásokat), s olyan felületeket belakni, ahol jól szervezhető a közös tudásépítés. Kicsit a vakmacska bátorságával vágtam bele, s bizony a bekapcsolódó diákok várakozásával szembesülve, lehet, túl nagyot „haraptam”. Sajnos, a mi sulinkban csak felső tagozaton kezdődik az informatika tanítása, s ilyen szakkör indítása sem fér bele a költségvetésbe, de a diákok és a szülők részéről is megfogalmazódott az igény. A csoport a Sulinet felületén alakult, s nagyon bízom benne, hogy az elmúlt napokban gyöngélkedő dokumentum-kezelés, újra működőképes lesz.

A kályhától - netgeneráció?

Akinek a szűkebb-tágabb családjában született mostanság gyermek, bizonyára hozzám hasonlóan álldogált már kissé tanácstalanul babajáték polcok előtt. Az első, ami feltűnhet, hogy a játékok elsöprő többsége (kutatási eredmények helyett gondoltam belinkelek néhány boltot, de nagyon nem szeretnék reklámfelületet biztosítani ezeknek az eszközöknek) nem egyszerűen színes, sokféle anyagból készül, változtatni képes az anyagát, hanem többféle hangot ad, és fény effekteket produkál. Mondhatnám, egyszerre ingerli a vizuális, auditív, taktilis csatornákat. S ha a baba megunja a játékot és felnéz, nagy valószínűséggel egy mobilt a füléhez szorító édesanyát lát, s háttérben tévéképernyőt. Most eltekinthetünk attól az idillikusnak szánt képtől, amikor a gyerekszoba mesterséges hangszigetelt magányában anya igazi könyvvel a kezében mesét olvas. Nem azért, mert nem történik meg –dehogynem. Csak a nap 24 órájából legfeljebb 1-2 ilyen.  A gyerekszobák – ahol vannak – saját géppel, tévével, s évről-évre több kütyüvel felszereltek. S a legtöbb ilyen eszköz kezeléséhez, egyszerű jeleket kell értelmezni. A hang, a kép, a zaj elindítható, visszajátszható és végtelenül sokféle – de a gyerek által nagyon korán –irányítható. Mindeközben egyre fogynak azok a terek, ahol egy célirányosan kiválasztott tevékenységet szemlélhetne a gyerek. A kulturmisszió példaképeként emlegetett babaszínház éppen ezt a fogyatkozást szemlélteti. Nem néz és hallgat a gyerek, hanem befogad, mondják, de nem ezt teszi. Cselekvően alakítja a történetet, beleszól vagy kibeszél, jön és megy, rendezi és átrendezi a teret, a történetet. S a mindennapokban sem szemléli a munkáját végző felnőttet, hanem vele együtt tevékenykedik. Nem véletlen, hogy a tévénézés egyre kevésbé jellemző a gyerekkorúakra. A klasszikus nézem, amit adnak, nem érdekes, s nem is érvényes. Hisz már a baba első perctől alakít, befolyásol. Nagyon gyorsan és nagyon erőszakosan találkozik a zajjal. A csengő-bongó- vijjogó - pittyegő zajok, olyannyira hozzátartoznak az életünkhöz, hogy sok gyerek komfort érzetét már zavarja a csönd. S ebben a villódzó-dörömbölő környezetben az első, ami kialakulhat: a nem koncentrált figyelés képessége. Felszínesek, kapkodók, semmit se csinálnak igazán, mondja a felnőtt, miközben maga állítja elő a feleslegesnek tartott ingerek jórészét. A fülébe nőtt mikrofonnal élő kamaszgyereket megszóljuk, pedig ő éppen azt próbálja előállítani, amit a körötte örvénylő világ megtagad tőle – a legalább auditív csatornán egyféle ritmust. Két úton indulhatunk el, ha érteni, s ami fontosabb nevelni szeretnénk ezeket a gyerekeket. Elvethetjük a különböző generációs elméleteket és a digitális világot egyféle eszközhasználati tudásként értelmezve, leírhatjuk a digitális kompetenciát, mint fejlesztendő tudást, beácsolva a fizika vagy a matematika mellé. Így nem kell bajlódnunk tanulás elméletekkel, (kivételt képez az új fehérmárvány talapzatra emelt – konnektív tanulás) messzire űzhetjük a pszichológusokat és egyéb gyanús elemeket, s a motivációt eleve tételezve kínálhatjuk az arra érdemeseket összegereblyézett tudásunkkal. A másik út, ha megpróbáljuk szétszálazni ezt az új helyzetet, tudomásul véve, hogy tetszik, vagy sem, másféle tudásokat épít a jövő világ, amelyek között bizony magunk is csetlünk-botlunk. Az csak hab a tortán, hogy erre azért nincs olyan sok időnk. Nem utópia már, hogy a nevelésre fogott nemzedék fellázad a formális iskolai oktatás ellen, s egyszer csak kiürülnek a tudás csarnokai. Addig is azonban, nem árt, ha beszállunk a hajóba – mert a „digigyerekek” már ott ülnek a suliban. Ahol egyébként már elaggott a lecsavarozott pad, mert nem a pedagógus, hanem a kölök rendezi át hetente az iskolabútorokat – ha olyan közegben tanulhat, hol természetes a kooperáció. A hajózáshoz persze nem árt egy kis szél, meg kíváncsiság, némi vágy új tájak iránt. A mi sulink belső továbbképzése idén nyár elején erről szólt. A bevezető ppt-jét azért szúrom be ide – mert épp arról próbálta győzködni a kollégákat, hogy 1. Másként tanítható ez a generáció. 2. Nem hagyhatjuk őket védtelenül a netvilágban.

Miért van szükség a digitális tudásrablogra from Benedekné Hajnalka

A PIL fertőzés, avagy a tudásmegosztás olthatatlan vágya

Lopakodó vírus. Nem éget fáklyaként, nem is okoz rögtön elváltozásokat. Csendben hódítja meg a gazdatestet. Először beéri a fertőzött azzal, hogy ilyen-olyan szakmai fórumokon számoljon be az újonnan felszedett tudásról. Használni kezdi. Működik. Eszik a kölkök, hízik a máj. Néhány hét után fura viszketegség zaklatja az áldozatot. Be jó lenne, ha más kollégának is melegedhetne a szíve a tanítványok lelkesedésétől. Mondogatja, ha lehetőséget kap, mutogatja. Közben levetkőzi maradék gátlásait. Nem zavarja, ha hibázik. Nem dühöng, ha lassú az átvitel. Jóízűen nevet önmagán is. Lesz is min, hisz csakhamar kiderül, legyorsulják a tanítványok.

Sok minden jót lehet leírni a tanárblog szerzői által megvalósított PIL  Akadémiáról.  Helyette egy kép, amit ma este készítettem. A weblap tulajdonosa egy 10 éves fiatalember, ki szegregált SNI osztályból került át – évfolyamvesztés nélkül-  normál negyedikbe, s kinek két napja azt találtam mondani, bár én is tanulhatnék vele angolul.

Szégyenem

Feljegyző lettem, s eltelt néhány nap, míg ráébredtem, hova vittek az új szelek.

Bár még csak szeptember elsejétől hatályos az új köznevelési törvény, s még némi megszorítást is alkalmaz a jelen tanév kilencedikeseire  vonatkozóan, (Nefmi tájékoztató) a, a szele már két évvel ezelőtt beindította a folyamatot, a problémás diákok kiszorítását, magántanulói jogviszonyba, majd tanulói jogviszonyukat megszüntető irányba. Hiába a még érvényben lévő korlátozás: az intézmény nem kezdeményezheti a magántanulói státuszt tanítványa részére, – a színfalak mögött mindig folyt a „szülők meggyőzése”, s folyik most is, már kendőzetlenül.  Hiába a figyelmeztetés – a dolog problémát meg nem old, mert ha fel is lélegzik kicsinyt az iskola, a probléma csak mélyül, s nem tanórai, hanem közbiztonsági –szociális lejtőn gyorsul tovább.S a sokadik balhé után, újra és újra rácsodálkozhat az intézmény, no, nézd, a mi fiúnk, lányunk volt valaha, ki most rendőrkézre került, vagy kerülnie kellene.  Dehogy rossz az iskola, dehogy akarna csak szabadulni, szó nincs sokakról, csak róla meg róla, mert ők, mert velük nem lehet, mert, miattuk viszik el a jókat, mert miattuk nem lehet tanítani, s sérül a többiek érdeke!  S mikor kikerülnek, hát tényleg, így már igen, így már lehet!  - De, nézd csak...  Alig két hónap, és megint lesz egy, meg még egy, s újra nőnek ki a csoportokból a kezelhetetlenek.  Olyan egyszerű, s nagyszerű, hogy nem kell kínlódnom vele, hogy nem kell a nyomában járnom minden szünetben, hogy nem kell ezerféle módon megpróbálnom lekötni.  S dolog csak annyi, hogy írom szorgosan hibát, vétséget, rendbontást, mit elkövet, s az osztálytárs felháborodott szülőit már nem csillapítom, hanem biztatom, mondja csak, mondja feljebb és fent, hisz árgus szemekkel figyelünk, mikor jöhet a pont, hol kölköt kipaterolhatjuk.  S egyre gyakrabban nézzük a születési dátumot, s vágjuk a centit, mint katonák egykoron. Látom diadalmas jelentést, mi mutatja, mint csökkent lógások száma, de nem látom statisztikát, mi jelezné magántanulókét. S valamiért úgy érzem, nem lesz majd adatgyűjtés arról sem, hogyan, s mennyien morzsolódnak le. Kiesni előbb lehet, mintsem felállnának a Híd programokat kínáló – s nagy valószínűséggel eredménytelenségre kárhoztatott intézmények, csoportok.

Kölök hát jár, s nehéz nagyon, de nem kutyább, mint mások, kiket megtartott, s nevelt iskolám. S már tudom, nem leszek partner kiebrudalásában, s szólok újra azokért is, kikkel azt hisszük nem lehet.